ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre és az előterjesztések együttes tárgyalására vonatkozó ajánlását kézhez kapták.

Bejelentem, hogy az ülést megelőzően a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja részéről a szükséges számú aláírás csatolásával javaslat érkezett arra, hogy a napirendegészüljön ki az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/383. számú, továbbá az ítélőtáblák és fellebbviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról szóló H/377. számú előterjesztések részletes vitáival.

(13.50)

Először erről határozunk, majd a Házbizottság napirendi ajánlásáról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlás kiegészítésére irányuló indítványt. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. (Nagy Sándor szólásra jelentkezik.) Nagy Sándor képviselő úr nyilván szeretné géppel megismételtetni a szavazást.

Forrás: parlament.hu