HARRACH PÉTER, szociális és családügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Az elhelyezkedés nehézségéről és az alulfizetettségről szólt. Valóban, ezen a területen a dolgozók átlagjövedelme nem érte el a 40 ezer forintos bruttó átlagbért. Néhány gondolatot mondanék el a területről, majd a megoldásokról.
Ahogy említette, a '80-as évek végétől indult el hazánkban a képzés, és a múlt évben 57 ezer fő dolgozott ezen a területen; 36 ezren a szakmai létszámnormatíva keretén belül. Hadd említsem meg, hogy '96-ban került sor a szakmai jogszabály módosítására, amely a létszámnormatívát előírta. Tény azonban az - és részben ez okozza az alulfizetettséget -, hogy például a hajléktalanellátást végző intézményekben a szakdolgozók csupán 40 százaléka, a pszichiátriai betegekkel foglalkozó intézményekben 60 százaléka tekinthető szakképzettnek.
A szociális ágazatban tehát van lehetőség szakképzett munkaerő felvételére és a szakemberek elhelyezkedésére, az intézményeket fenntartó önkormányzatok, szervezetek pénzügyi forrásainak függvényében. Most már csak az a kérdés, hogy mit tesz a kormányzat ezen források bővítésére.
'98-ban egy hároméves program első ütemeként célzott programot indítottunk az ágazatban dolgozók létszámhelyzetének javítására. Központi forrásból, közvetlenül biztosítottunk támogatást a fenntartó önkormányzatok részére létszámfelvételre. '99-ben tovább kívánjuk folytatni a programot a fenti intézményi körben, illetve az időseket, hajléktalanokat ellátó intézményben.
(15.10)
A költségvetésünkben 2 milliárd forintot terveztünk erre a célra, ami további 1100 szakember felvételének a lehetőségét biztosítja. Tehát azt kell mondanunk: a szociális ágazat létszámfelvevőnek minősíthető. A gyermekek védelméről szóló törvény újabb lehetőséget biztosít arra, hogy szakképzett munkatársakat vegyünk fel a családsegítőkbe és a gyermekjóléti szolgálatokba. Jelenleg 270 családsegítőben 1100 munkatárs dolgozik, 550-600 gyermekjóléti szolgáltatás keretén belül pedig 1300 munkatárs. Az országos hálózat teljes kiépüléséhez előreláthatólag még 500-600 szociális szakképzettségű szakember felvételére lesz szükség. Tehát amit mondtam a létszámfelvevőnek minősíthető ágazatról, az igaz.
Az anyagi elismerésről a következőt szeretném mondani. Valóban a fizetések alacsonyabbak a közszférában, mint a versenyszférában. Nagyrészt ebből adódik ez a sajátos helyzet. Ezen csak a közalkalmazotti bérrendszer reformja segíthet. Bízunk benne, hogy a következő költségvetési évben már erre sor kerülhet, ami egyértelműen túlmutat az ágazat problémáin.
A minisztérium saját eszközeivel igyekszik javítani a szociális szakemberek megbecsülésén; ilyen eszközként említhetném a továbbképzés és szakvizsgarendszer meghonosítását az ágazatban, amely várhatóan kihat a közalkalmazotti besorolásra és a bérezésre is. Középtávon pedig a munkahelyi pótlék, valamint a munkaidő-kedvezmények felülvizsgálata is hozzájárulhat a szociális szakemberek anyagi megbecsülésének erősödéséhez.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés