KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A mai vitában több ízben szó volt már arról, hogy a költségvetési törvény 39 más törvényt módosít. Eltérően Hargitai János képviselőtársamtól, én messzemenően osztom az Állami Számvevőszék véleményében megfogalmazott aggodalmat, azt tudniillik, hogy az ilyen nagy számú törvénymódosítás fenyegeti a jogbiztonságot, és nehezebbé teszi az állampolgárok önkéntes jogkövetését. Mondom ezt különösen azért, mert a költségvetési törvényben nem csupán a költségvetéshez, az államháztartás költségeihez és bevételeihez szorosan kapcsolódó törvényekhez nyúl hozzá a beterjesztő, hanem olyan törvényi kört is érint, amelyik már nem a költségvetéshez, hanem a hatalom működésének logikájához kapcsolódik.

A költségvetési törvény hozzányúl egy törvénysorhoz. Ez a törvényi csoport a munkavállalók különleges munkajogviszonnyal rendelkező részét, csoportját érinti. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy '91-ben, '92-ben, amikor a munkajogviszonyt szabályozó törvényeket fogadtuk el, vita volt arról, hogy vajon szükséges-e a munkajogviszonyban bizonyos különleges státuszok rögzítése. És akkor konszenzus alakult ki abban, hogy az állam alkalmazottai, az állam szolgái sajátos helyzettel bírnak a munka világában, ők ugyanis olyan munkajogviszonyban élnek, dolgoznak, ahol az egyik szerződő fél maga az állam. Ha tehát ők mint munkavállalók szembekerülnek a munkáltatójukkal, akkor a munkáltatójuk mögött ott van a konfliktus másik szereplőjeként maga a politikai állam.

Ez a költségvetési törvény éppen a hatalom működési logikájából kiindulva durván belenyúl a munka világa viszonyaiba. Én magam is egyetértek Kádár Bélával, akinek a szellemét Hargitai János idézte ide az ülésterembe. Én magam is úgy gondolom, hogy felhalmozódott egy jelentős, szomorú, társadalmi szociális deficit. Nem véletlen, hogy szocialista képviselők nemcsak kétpercesekben, hanem a költségvetési törvénnyel egy időben benyújtott törvények egész sorának tárgyalása során szóltak és szólnak erről a szociális társadalmi deficitről.

De ebben a költségvetési törvényben megjelenik egy másik árnyék, a demokratikus deficit halmozódásának árnyéka, és magam annak a törvényi sornak a módosításában, amelyről szólni kívánok, a halmozódó demokratikus deficit egy fontos jelét látom.

Három konkrét kérdésről szeretnék a továbbiakban szólni.

Az első: a munkaviszonyra vonatkozó, munkatörvénykönyvön kívüli körben a köztisztviselői jogállásról, a közalkalmazotti jogállásról, az ügyészek jogállásáról, az igazságszolgáltatási dolgozók jogállásáról és a fegyveres szolgálatot teljesítő hivatásos állomány jogállásáról szóló törvényekben a munkajogviszony megszűnését csak különleges feltételek teljesítése esetén rendelheti el a munkáltató.

(19.10)

Hogy miért a különleges feltétel előírása? Azért, mert az államhatalmi gépezet alkalmazottja merevebb rendben és erősebb függőségben dolgozik, áldozata lehet a politikai kurzusváltásoknak, mint ahogy ezt az elmúlt hetek, hónapok példája igen széles körben bizonyította, és néhány esetben a státusába is bele van kódolva a bizonytalanság; a köztisztviselő vezető állásúak vezetői munkakörét indokolás nélkül is meg lehet szüntetni.

Gyenge ellensúly, de mégis csak ellensúly az a tény, hogy az előbb felsorolt alkalmazotti körben, ha a munkajogviszony megszűnik, akkor a munkatörvénykönyvi mértéknél a dolgozóknak, a köz szolgáinak magasabb végkielégítés jár.

Még mielőtt egyetlen jelen lévő fideszes képviselőtársam felhördülne, szeretném hangsúlyozni (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nincs, aki felhördüljön! - Közbeszólás a kormánypárti oldalon: Többen vannak!) - .három jelen lévő fideszes képviselőtársam felhördülne, szeretném hangsúlyozni, hogy azok a politikai indíttatású káder- és személycserék, amelyekről a Fidesz vezérszónoka szólt, a mesék birodalmába tartoznak. A milliós végkielégítésekkel persze lehet a közvéleményt borzolni, a tény azonban az, hogy a kádercseréket valójában az új kormány kezdte el, és ahogy bizonyítani szeretném, úgy tűnik, hogy igazándiból csak most kapcsol rá, és most kívánja nagyobb mértékben folytatni.

A végkielégítési mérték ugyanis az állam szolgáinak körében jelentősen csökken. A közalkalmazottak, a köztisztviselők, az ügyészek, az ügyészségi alkalmazottak, a fegyveres szervezetek hivatásos állományú dolgozói és az igazságügyi alkalmazottak a költségvetési törvény hatálybalépése után átlagosan 1-4 hónapi végkielégítéssel alacsonyabb mértékű végkielégítést fognak kapni. És, ez már csak ráadás: miután a közalkalmazottak kivételével a törvények eddig a végkielégítés mértékét úgy szabták meg, hogy a felső határ alatt volt érvényes a törvényben meghatározott hónapok száma, az egészen fiatalokat el lehet küldeni egyetlen fillér végkielégítés nélkül is. A legtöbbet pedig a legidősebbek veszítik; ők azok, aki 12 hónap helyett 8 hónap végkielégítésre lesznek jogosultak. Én nem hiszem, hogy a rosszindulat, rosszhiszeműség mondatná velem, de a végkielégítési mértékek ily jelentős mérvű csökkentése arra utal, hogy ezután olcsóbban lehet majd személycseréket végrehajtani az állami alkalmazottak körében.

A második dolog, amiről röviden szólni szeretnék, a köztisztviselői bérrendszer alakulása. Képviselőtársaim tudják, hiszen ez a bérrendszer a képviselőkre is vonatkozik, hogy a köztisztviselői bértábla úgynevezett kötött tarifahatáros bértábla, eltérően a közalkalmazotti törvénytől, amelyben csak az alsó határokat rögzíti a törvény, és az önkormányzatok vagy a fenntartók pénzügyi pozíciójuktól függően ettől az alsó határtól fölfelé eltérhetnek.

1995-ben a köztisztviselői törvénynek ettől a merev határától a jogalkotó eltért, és lehetővé tette, hogy a köztisztviselők kiválóan végzett munka jutalmául 20 százalékkal többet kapjanak, mint a tarifahatár, illetve - és nagy nyomatékkal mondom a következő mondatomat - akkor, ha a minősítésükben csak "kevéssé alkalmas" minősítést kaptak, a törvényhozó eltekintett attól, hogy a köztisztviselő elérje a tarifa határát, ez alatt 20 százalékkal maradhatott.

A '95-ös keserves helyzetben kialakított szabály most úgy tűnik, távlatos törvényi koncepcióvá válik, és távolodnak egymástól a szélső mértékek, hiszen ezentúl 40 százalékkal lehet fölfelé eltérni a tarifahatártól, 20 százalékkal lefelé, de a jogalkotó tudatosan megszünteti azt a kritériumot, hogy ez csak a minősítéshez kötve valósulhat meg. A döntés politikai indítékát, azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyoznom, és bármennyire is furcsa, egyben igazat kell adjak Járai pénzügyminiszter úrnak, aki azt mondta miniszteri expozéjában, hogy az állam szolgái ne higgyenek a rémhíreknek, mindenki kapni fog ebben a költségvetésben. Valóban mindenki kapni fog, csak a köztisztviselők - bocsássanak meg a kifejezésért, remélem, nem méltatlan a Házhoz, közkeletű szóval élve - pofára fognak fizetésemelést kapni, a szolgálati jogviszonyban lévők pedig azért kapnak fizetésemelést, mert az előző parlament által hozott törvény szerint a következő naptári évben el kell érniük a köztisztviselői törvény illetményhatárával felszorzott alsó illetményeket - azt a 26 ezer forintot, amelyet egyébként a törvény nem emel meg.

Harmadik megjegyzésem a közalkalmazotti törvényre vonatkozik. A pénzügyminiszter úr beismerte, hogy az illetmény- és pótlékalap nem változik. Minden olyan közalkalmazottnál, akinek az illetmény- és pótlékalapja nem változik, a fizetésemelés bizonytalan, mint - az egyszeri szólás szerint - a kutya vacsorája. Elterjedt azonban a hír a parlament folyosóin, hogy három kormánypárti frakcióvezető módosító indítványt fog benyújtani, hogy a pedagógusok bértáblája váljon el a közalkalmazotti általános táblától, és egy szorzóval a pedagógusok kapjanak januártól 16 százalékot, majd szeptemberben egy kisebb kiegészítést, és így elérik az évi 17 százalékos átlagos emelést. Ennek a forrását a költségvetési törvényben nem látjuk, és maga a megoldási mód felrobbantja a közalkalmazottak eddigi bérrendszerét: szembeállítja a közalkalmazottat a másik közalkalmazottal, az egy általános művelődési központban dolgozó pedagógust az ugyanott dolgozó, közművelődésben alkalmazott munkaerővel vagy az általános művelődési központ könyvtárosával.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, összefoglalóul nyugodtan kimondhatom, hogy a munka világát szabályozó joganyag rendkívül érzékeny és kényes terület. Meghatározza az egyes területeken dolgozók biztonságérzetét és rendelkezik a bérezés rendjéről, mértékéről, tehát alakítja az élet minőségét is. Ezért olyan tartalommal, olyan preferenciákkal, oly mértékben átgondolás nélkül, ahogy ez a költségvetési törvény a munkajogszabályokba belenyúlt, az a dolgozó emberek iránti vétség. Ezt még egy olyan kormánynak sem lenne szabad megtennie, amelyiknek egyik tárcája sem viseli a nevében a "munka" szót.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu