DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Harmadik napja állom meg, hogy ne szóljak az ehhez hasonló megjegyzésekre. Jelentem, 95 kiló vagyok, a kormány padsoraiban itt ülök lelkiismeretesen, és örömmel hallgatom azoknak az ellenzéki képviselő kollégáimnak az ez irányú megjegyzéseit, akik meggyőződésem, hogy kizárólag azért jönnek be, hogy ezt elmondják. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Volt, aki ezt reggel 8 óra 10 perckor mondta el, azóta sincs itt. Két nappal ezelőtt reggel 5 óra 40 percig ültem, ültünk itt kormánybeli társaimmal, és vártuk volna az önök észrevételeit. Voltak olyan ellenzéki képviselők, akik velünk együtt ültek, ezért külön köszönet.
Kérem, ülünk a kormány padsoraiban, érdeklődéssel és figyelemmel hallgatjuk az ellenzéki képviselők... (Mécs Imre: Egyedül tetszik lenni!) Azt tetszett mondani, hogy senki... (Mécs Imre: Azt mondtam, hogy üresek a bársonyszékek!) Jelentem, itt vagyok! (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés