DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelem rendkívüli prioritást élvez minden fejlett iparral rendelkező ország költségvetésében. A Független Kisgazdapárt szerint, amennyiben a Magyar Köztársaság fontosnak tartja az EU-integrációt, abban az esetben az ország költségvetéséből egyre nagyobb arányt kell képviselnie az emberi tevékenység által keletkező károk megelőzésének, illetve enyhítésére fordítandó összegeknek.
A költségvetési tervezet szerint az eddigi gyakorlatnak megfelelően 1999-ben a GDP további egytized százalékával nő az erre a célra fordítható összeg, ami dicsérendő, ám a szakértők szerint az EU-csatlakozás környezetvédelmi feladatainak teljesítéséhez még szükséges 2000-2500 milliárd forint, aminek fedezete egyelőre nem biztosított.
(14.30)
A nemzeti környezetvédelmi program 1999. évi akciótervének előirányzatai a költségvetési törvényjavaslat alapján nagyjából tarthatóak. Ugyanakkor sajnálatos, hogy az egyik legfontosabb terület, a vízgazdálkodás által elérni kívánt célok egy részének forrásaiból hiányzik 35-40 milliárd forint.
Fontos feladat a tömegközlekedés, valamint a kombinált árufuvarozás fejlesztése, a légszennyezés csökkentése a környezetbarát tüzelőanyagok előtérbe helyezésével, valamint az elöregedett gépjárműpark fokozatos lecserélése modern, kevésbé szennyező eszközökre.
A környezetvédelmi célok eléréséhez nagyobb mértékben be kell vonni a vállalkozásokat a finanszírozásba. A későbbiekben nem fordulhat elő, hogy a termelőüzemek olyan beruházásokat hajtsanak végre, amelyekről előre lefelejtik a környezetvédelmi berendezéseket, majd miután befejezték, tartják markukat a KKA-támogatásért, arra hivatkozva, hogy a problémákat egyedül nem tudják megoldani. Ez gyakran előfordult az elmúlt időszakban még tőkeerős nyugati tulajdonú cégeknél is. Meg kell értetni a vállalkozókkal és a lakossággal, hogy a környezetvédelem nem öncélú beruházás, hanem a jövőbeni erőforrások biztosításához és a költségek csökkentéséhez szükséges eszköz.
Átolvasva a költségvetést a fentiek kihangsúlyozásával mi támogatjuk azt, és kérem képviselőtársaimat, hogy önök is támogassák.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés