SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt a választásokon a polgárokkal közösen megfogalmazott elképzeléseit kormányprogrammá alkotta, majd számokba foglalta, benyújtotta önök elé, az Országgyűlés elé, az ország elé. Megalkotta azt a költségvetést, amelyet összefoglalóan a családok gyarapodásának költségvetéseként nevezünk.

Mit tartalmaznak a hosszan sorakozó, ridegnek tűnő számoszlopok? Nem mindent, amit a Fidesz frakciója szeretett volna. Elődeink terhes-terhelt hagyatéka nem tette lehetővé, hogy nyílegyenessé váljon az az út, amelyen a polgárokkal együtt kívánunk haladni. Azonban a Fidesz vezette kormány első költségvetése is határozottan tükrözi: a jövő elkezdődött. Tartalmazza legfontosabb közös értékeinket, a családok kiemelt támogatását, biztonságunk megalapozását, erősítését, az oktatás hangsúlyos szerepét, a kis- és középvállalkozások fejlesztését.

A jövőnk elképzelhetetlen nemzeti örökségünk őrzése, ismerete, átadása, gyarapítása nélkül. A költségvetés a kormányprogramhoz hűen mutatja, hogy a kultúra stratégiai jelentőségű ágazata a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak. A kultúrára fordítható pénzösszeg emelkedett a legnagyobb mértékben: több mint 60 százalékkal nőtt támogatása.

Melyek ezen belül a kiemelkedő pillérek? Fideszes képviselőtársaim beszéltek már a millenniumi ünnepségsorozat jelentőségéről, az esemény rangjához illő anyagi hátterének biztosításáról; beszéltek az egyházak szerepükhöz méltó megítéléséről.

(18.10)

Én további három területet emelnék ki. A film ágazata hosszú évek stagnálása, mondhatni leépítése után végre nagyobb támogatást kap. A Magyar Mozgókép Közalapítvány lélegzethez jut, és hatszorosára nő a Magyar Történelmi Film Alapítvány előirányzata, elősegítve a közelmúlt történelmének feltárását, megismerését, továbbá a millenniumra készülő produkciók is önálló forráshoz juthatnak.

Elindul a Nemzeti Kulturális Alap-program, amely megerősítve és kibővítve a Nemzeti Kulturális Alap önállóságát, jelentősen megemelt, 4,6 milliárd forintos előirányzattal számol. A várható bevétel következtében, amely a következetesebb behajtásból ered, olyan területek is támogatást kaphatnak, amelyek eddig kimaradtak. Ugyanakkor a beépített garanciák nem adnak lehetőséget az alap megcsapolására. Az összeférhetetlenség szabályozásának kialakításával megszűnik a gyakorta felmerült panasz: a pénz egymásnak történő osztogatása. Megmarad viszont a pályázati, szakkollégiumi, kuratóriumi rendszer és az előfinanszírozás is.

A határainkon túl élő magyarok kulturális életének fellendítése az anyaország feladata is. A Magyarországon kívül élők kulturális támogatására a polgári koalíciós kormány 38 millió forinttal többet fordít, mint elődje. Elsősorban a külhoni magyarság közművelődésére, könyvkiadásra, hagyományőrző programok szervezésére, szakemberek képzésére. Emellett jelentősen nő a határon túli magyar színházak előirányzata.

Fontos Magyarország külföldi arculatának kialakítása, amelyet többek között olyan rangos rendezvény szolgál, mint a frankfurti könyvvásár. A kultúrdiplomácia lehetővé teszi az országok, kultúrák jobb megismerését. Így a kulturális külkapcsolatok nemcsak ebben az ágazatban, hanem a külügyi tárca költségvetésében is - főként alapítványi támogatások formájában - jelentkeznek.

Itt említendő az Európai Unióhoz való csatlakozás nemzeti programjára tervezett 83 millió forint, amely megteremti az Európai Unió kulturális programjaiban történő részvétel feltételét. Mint például a Raphael, Ariane, Média-II-programok.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében megállapítható, hogy a nemzeti kultúra méltó bemutatása közös érdek. Alig van fejezete a költségvetésnek, amely ne tartalmazna kulturális célra fordítandó tételt, a kulturális szolgáltatáshoz való hozzájárulást az egységes kormányzati szándékot megjelenítendő. Meggyőződésem, hogy a Fidesz-vezette kormány előttünk álló költségvetése megalapozza közösen alkotott, jövőre vonatkozó terveinket. Kérem, támogassák a törvényjavaslatunkat!

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu