CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Orosz Sándor képviselő úr felszólalásához kapcsolódom, illetve neki szeretnék egy-két dolgot a figyelmébe ajánlani.
Tocsik - mondta ő. Nos, én nem akarom Torgyán Józsefet és pártját megvédeni, azt azonban kissé furcsának tartom - nagyon enyhén fejezve ki magamat -, hogy most, amikor egy nagyon enyhe koalíciós válság illata terjeng, hirtelen bedobja ezt, hogy a vidékfejlesztésre szánt 40 milliárdot pártcélokra fogja felhasználni Torgyán József a gazdajegyzők megfizetésével, ami természetesen képtelenség: nincsen annyi kisgazda gazdajegyző az országban, és nem is lesz. De nem ez a képtelenség! Az a képtelenség, hogy Orosz Sándor pontosan tudja, hogy ezt a sajtó már ma, de holnap minden bizonnyal felkapja, és ebből egy újabb vitaanyag, illetve egy újabb téma lesz a közvéleményben, hogy lám-lám, már most 40 milliárdot fordítanak pártcélokra. Mondja ezt annak a pártnak a képviselője, amelyiknek valamikor tagja volt - vagy talán még mindig tagja? - Hujber, Máté; Tocsikról nem tudom.
És a kormányuk alatt a kormány csapta be az önkormányzatokat! Mert a Tocsik-botrány lényegét nem szokták feszegetni, de arról van szó, hogy a törvénnyel szemben a kormány nem fizette ki az önkormányzatok járandóságait, visszatartotta, azzal fenyegette őket, hogy csak akkor kapják meg egy részét, ha belemennek ilyen Tocsik-féle üzletekbe. Ezt Tocsik Márta csak kihasználta; nem tudom, hogy őt kellene-e ezért felelősségre vonni, vagy talán másokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
Egyetlen mondat: szeretném, ha a költségvetés tárgyalásakor a jövőben a folyamatot is mindig minden párt látná, ami a mostani költségvetéshez vezetett (Az elnök ismét csenget.), mert ezen az alapon a szocialisták alig szólhattak volna itt. Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés