DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt négy évet jellemző gazdasági visszaélések és politikai botrányok újabb és újabb részleteinek napvilágra kerülése következtében egyre többször játszom el egy minden bizonnyal utópisztikus parlamenti intermezzo lehetőségével.

Úgy képzelem, hogy egy ellenzéki képviselő a tisztánlátás érdekében és a miheztartás végett kérdést intéz a polgári koalíció pénzügyminiszteréhez, és afelől érdeklődik, hogy az MSZP-SZDSZ-es kormány regnálása idején elszivárgott közpénzek mennyiben befolyásolják az elkövetkező négy év költségvetését, s ha bizonyítható az államnak s ezáltal a polgároknak okozott több száz milliárdos kár, várható-e személyi felelősségre vonás. Mivel nincs idő az előző kormányzati ciklus korrupciógyanús ügyeit felsorolni, csak megjegyzem, lenne mit kérdezni bőséggel. Sajnos, de nagyon is érthető módon azonban ellenzéki képviselőtársaimat nem érdeklik ezek a kérdések, annál inkább az általuk fedezet nélkül beindított beruházások sorsa.

Mindezt azért tartottam fontosnak elöljáróban elmondani, mivel Magyarországon van ma egy bank, amely, miközben gazdasági működése tekintetében egyre távolabb kerül a közérthetőségtől, sajnálatos módon egyre közelebb az állami beavatkozásokhoz. A bank - amely igazán közel áll a csődhöz - a Postabank. Az intézet már az elmúlt években is sikeres visszatérő volt a folytatásos botránykrónikák szereplőjeként, de ami az utóbbi hetekben-hónapokban nyilvánosságra került alkalmazottainak szakképesítésétől kezdve a csődközeli pénzügyi helyzetéig, az már több mint egyszerű címlapsztori. Annál is inkább, hiszen a múlt heti kormányülésen kiderült, a halaszthatatlan konszolidáció oly mértékben érintheti az idei költségvetés keretszámait, hogy az gyengítheti hazánk gazdasági megítélését.

De hogyan is állunk valójában? A korábbi évek hibás gazdasági döntései, a rossz kihelyezések, a számviteli törvény sorozatos megsértése, valamint az ellenőrzés hiánya miatt a Postabank napjainkra 158 milliárd forintos hiányt halmozott fel, amiből 14 milliárd a banküzemi veszteség, 144 milliárd pedig a céltartalék-képzés. A 400 milliárd forintos mérlegfőösszegű Postabank jelenleg mindössze 9 milliárd forint céltartalékkal rendelkezik. A veszteséget tovább gyarapítja az a 63,3 milliárdos állami támogatás, amelyet az előző kormány 1996 és 1998 között utalt át.

A konszolidáció tehát elengedhetetlen, hiszen olyan lakossági bankról van szó, ahol a több százezer kisbetétes pénzét az állam szavatolja. A beavatkozás mértéke számokban kifejezve annyit jelent, hogy 116 milliárdot kell fordítani a tőkeemelésből a veszteség fedezésére, és további 36 milliárdot az új alaptőkére. A közérthetőség kedvéért: ez fejenként 15 ezer forint terhet ró a polgárokra, attól függetlenül, hogy csecsemő vagy nyugdíjas az illető. De az ellenzéknek oly kedves Nemzeti Színházból is nyolcat lehetne felépíteni. Igaz, a kormány által szorgalmazott takarékosabb megoldás esetén ennek a kétszeresét. A több száz milliárdos költségvetési többletkiadás nyomán azonban az idei költségvetés hiánya is a bruttó hazai termékhez képest a tervezett 4,3 százalékról 6,7 százalékra nőhet.

Hogy kiket és mennyiben terhel a felelősség az ügy kapcsán, nem tudom. Egy biztos: itt már nem az előző kormányzati ciklusban mindennapossá vált százmilliós állami vagyonok felelőtlen elherdálásáról van szó, hanem a nemzetgazdaságot közvetlenül befolyásoló kényszerintézkedések kiváltó okairól.

Meggyőződésem, hogy az ilyen nagyságrendű veszteségek nem képződhettek anélkül, hogy a bankszektort ellenőrző kormányzati tényezők ne lettek volna tisztában a helyzet súlyosságával. Ez a dolog egyik része. A másik az, hogy miközben a jelenlegi ellenzék folyamatosan bírálja a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit, aközben mélyen hallgat a Postabank körül kialakult helyzet ügyében. Pedig ha valakinek, nekik tudniuk kell, hová került az ott veszteségként felhalmozódott 150 milliárd forint.

Befejezésül engedjenek meg egy rövid megjegyzést, a kormánydöntésre történő ellenzéki reakciókat illetően Stevenson amerikai politikus után szabadon. Felmerült bennem, hogy azt javasoljam az előző kormányzati képviselőknek, ha nem terjesztenek rólunk több hazugságot, akkor mi sem terjesztjük róluk többé az igazat. Hogy mégsem javasolom, annak pedig egy oka van: a polgároknak joguk van tudni, hogy kik és mire pazarolták el adóforintjaikat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Torgyán József: Igaz! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hazugság!)

Forrás: parlament.hu