RAJCSÁNYI PÉTER (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztési támogatások és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló 30/1997. számú országgyűlési határozat 9. pontja differenciáltan határozza meg a fejlesztésekhez, beruházásokhoz adható állami támogatások együttes felső határát. Ennek keretében a megyei GDP-mutatóból indul ki, és eltérő mértékű állami támogatás adását teszi lehetővé egyes fejlesztésekhez, beruházásokhoz attól függően, hogy a megyei jövedelemtermelő képesség a GDP-mutatók alapján átlag alatti vagy feletti.
A jelenlegi szabályozás alapelvét tekintve helyes és fenntartandó, de a gyakorlatban diszfunkciókat eredményezett, ezért javaslatunk egy rugalmasabb szabályozásra tesz indítványt, ami az alapvető elveket nem érinti. A gyakorlatban gondot okoz, hogy a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségekben, illetve a területfejlesztési szempontból kedvezményezett településeken megvalósuló önkormányzati és nonprofit szervezetek által megvalósított beruházásoknál csak a megyei GDP-mutatók alapján lehet meghatározni az állami támogatások együttes felső mértékét.
Ez a szabály azonban kizárja, hogy az országos átlag 75 százaléka feletti GDP-mutatókkal rendelkező megyékben akkor is adható legyen együttesen magasabb állami támogatás, ha a helyi önkormányzatok vagy nonprofit szervezetek a saját forrás előteremtésére nem képesek. Ebből a szabályozásból olyan ellentmondások keletkeztek, amelyek társadalmi-gazdasági szempontból elmaradó kis térségek és hátrányos helyzetű települések számára nem teszik lehetővé saját forrás hiányában az állami támogatások juttatását, ugyanakkor a kedvezőtlenebb adottságú megyékben akkor is lehetővé tette a 100 százalékos állami támogatás nyújtását az önkormányzati és nonprofit szervezetek fejlesztéséhez, ha az adott térség vagy település - ahol a beruházásfejlesztés megvalósul - nem tartozik a területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségi, illetve települési kategóriába.
(21.10)
A javaslat biztosítja, hogy az állami támogatások odaítélésénél ne csak a megyei mutatók alapján lehessen differenciálást megvalósítani, hanem tegye lehetővé azokban a megyékben is, a hátrányos helyzetű térségekben, illetve településeken, az önkormányzati, illetve nonprofit szervezetek által megvalósított fejlesztésekhez, beruházásokhoz az állami támogatások együttes mértéke felső határának száz százalékban történő megállapítását, ahol a megye jövedelemtermelő képessége kedvezőbb az országos átlag 75 százalékánál.
Tekintettel arra, hogy a határozat IV. fejezet 4. és 8. pontja megfogalmazza azokat a szempontokat, amelyek alapján a térségeket és a településeket statisztikai szempontból kedvezményezett kategóriába lehet sorolni, és ezt a Statisztikai Hivatal megtette, így a módosító indítványban foglalt javaslat alkalmazásának feltétele rendelkezésre áll.
Az önálló indítvány sürgős elfogadását az indokolja, hogy az 1999. évre vonatkozóan a kormány, illetve a fejezetgazdák a területfejlesztési célú állami támogatások megítélésének elveit és mértékét már erre figyelemmel határozhassák meg. Ezért kérem képviselőtársaimat javaslatunk elfogadására.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés