BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát elérkezett a pillanat, itt van a kezünkben, ez az a dokumentum, ami módosítja a jelenleg hatályos nyugdíjtörvényt.

Ez a vita, aminek ma érkeztünk el a csúcspontjához, három hónappal ezelőtt kezdődött. Akkor láttak napvilágot azok az első híradások, miszerint a nyugdíjasok jövőre csak mintegy 14 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnak, s történt mindez akkor, amikor már híre kelt annak is, hogy a várható nettó béremelkedés 20 százalék körül fog alakulni. Okkal váltott ki izgalmat és aggodalmat ez a két információ egymás mellett; annyira, hogy a parlament szeptember 30-án politikai vitanapot is tartott erről a kérdésről. De akkor, ahogy ezt Kuncze Gábor, az SZDSZ vezérszónoka beszédében megállapította, a kormányzat valódi szándékai még fedettek voltak, még nem volt a kezünkben ez a törvényjavaslat, hogy pontosan mit is tervez a kormány, merthogy ezzel a tervezettel az önkormányzati választások előtt nem állt elő. Azon a vitanapon ugyan elhangzottak számok a miniszterelnök részéről, és ezek a számok sok tekintetben egybeesnek azzal, amit ebben a törvénymódosító csomagban most meg lehet találni, de azért nem minden részletében, amire külön szeretnék kitérni.

Én akkor a politikai vitanapon fölidéztem az előzményeket, ott kezdve, hogy a rendszerváltás előtt nem volt törvénybe iktatva a nyugdíjemelés évenkénti technikája. Beszéltem arról, hogy ez a bizonyos szocialista gyakorlat a rendszerváltás előtt kézivezérléses volt. Mindig az aktuális kormányzat döntötte el, hogy mennyit akar, mennyit tud adni a nyugdíjasoknak, és ebben a mérlegelésben mindig akadtak fontosabb szempontok, úgyhogy való igaz, a nyugdíjak évtizedeken keresztül reálérték-vesztést szenvedtek el. Ez a hetvenes években még nem volt olyan súlyos, hiszen az infláció sem volt magas; de bizony a nyolcvanas években, ahogy elkezdődött nekilendülni az infláció növekedése, már egyre fontosabbá vált.Következésképp a rendszerváltás után az egyik legfontosabb kérdés, amiről az első parlament döntött, az az volt, hogy hogyan tudjuk törvényben rögzíteni a nyugdíjemelés szabályozását. Én a mai napig úgy értékelem, hogy a jogállamiság irányába tett jelentős lépés volt, hogy az első parlament meg tudott állapodni abban, hogy milyen játékszabályokat rögzítsen törvényben a nyugdíjemeléshez, és ezek a játékszabályok, a nyugdíjemelés filozófiája a nettó bérnövekedéshez lett kötve.

Felmerül a kérdés, hogy lehetett volna-e más útra lépni. Dönthetett volna-e úgy az első parlament valamikor '91-92-ben, hogy mondjuk, az árnövekedéshez köti a mindenkori évenkénti nyugdíjemelés mértékét? Elvileg persze dönthetett volna, de világos, hogy az árnövekedésekkel nem tudott volna lépést tartani, hiszen a bérekből képződik az a befizetés, ami a fedezete a nyugdíjaknak; ugye, a jelenleg élő gyakorlat szerint évről évre a járulék formájában befizetett nyugdíjakat fizetik ki nyugdíjjáradéknak. Tehát évről évre növelni annyit lehetett a nyugdíjakat, amekkora a bérnövekményben megjelent. Éppen ezért annak idején, '91-ben azt az országgyűlési határozatot, ami ezt az emelési filozófiát elfogadta, 80 százaléka támogatta a parlamentnek.

Szeretném hangsúlyozni, amit az eddigi vitában többször megtettünk, hogy '91-től, illetve '92-től, amióta életben van ez a szabályozás, azóta minden kormány betartotta. Voltak módosítások, '90-ben is volt módosítás, részletkérdésekben; abban, hogy az emelésre márciusban és szeptemberben vagy januárban és júliusban kerüljön-e sor; abban, hogy a jövő évi tervezett bérnövekedés legyen-e az alapja az emelésnek vagy az előző évi.

(10.10)

Átálltunk a várható növekedésről az előző évi tényszámokra egy olyan periódusban, amikor egybeesett ez a mérték, és 15 százalékos volt mind a két évben a várható, illetve a tervezett nyugdíj emelése, illetve a bérnövekedés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a filozófiának, hogy a bérek növekményéhez van kötve a nyugdíjemelés, voltak negatív konzekvenciái, és azt gondolom, ezekről is őszintén kell beszélnünk. A legfontosabb negatív konzekvencia az volt, hogy e miatt a filozófia miatt nagyok voltak a nyugdíjemelésben a kilengések. Egy olyan évben, amikor reálbércsökkenés volt az aktív dolgozók körében, értelemszerűen a nyugdíjasok vesztesége is nagyon nagy volt, hiszen a bérnövekmény messze az áremelkedés alatt maradt. Olyan évben viszont, amikor reálbér-növekedés állt elő, az aktuális kormányzat bizony elkezdte keresni a kibúvókat, hogyan is ne adja oda azt a nagy növekményt a nyugdíjasoknak.

Szeretném emlékeztetni Harrach miniszter urat, bár sajnos éppen nincs a teremben, hogy tévedett, amikor a tegnapi beszédében azt állította, hogy évek óta nem volt reálbérnövekmény, illetve a nyugdíjasoknak reálérték-növekmény, hiszen az előző években két ízben is előfordult, az idei a harmadik év, amikor reálérték-növekedésre lehetne számítani. '94-ben volt egy jelentős reálbérnövekmény, amit a '95-ös nyugdíjemelés idején az akkori, az előző kormány oda is adott a nyugdíjasoknak, és a tavalyi év is úgy telt el, hogy az idén, ha nem is nagymértékben, de valamivel az árnövekedés felé tudott menni a nyugdíjemelés.

A kormány tehát keresi a kibúvókat, és ezt teszi ez az új kormány is. Azt gondolom, egy évvel ezelőtt, amikor még ellenzéki pozícióból mondták el jelenlegi kormánypárti képviselőink, hogy mennyire tisztességtelen olyan periódusban játékszabályokat változtatni, amikor a nyugdíjasok éppen jól járnának a törvényi szabályozással, akkor bizony nagyon igazuk volt.

Mi mindent tehetett volna a kormány, hogy egy kicsit tisztességesebben járjon el, mint a benyújtott törvényjavaslat? Ha megnézzük azt a törvényt, amit a nyugdíjreformcsomag részeként a tavalyi év derekán fogadott el a parlament, akkor abban a következő ütemezést látjuk: '99-ben még a bérekhez kötötten hagyja a jelenlegi szabályozás a nyugdíjemelés mértékét. Ebben az évben valóban hosszú, súlyos érdekegyeztetési folyamatban, többek között a képviselők fellépése nyomán, akkori ellenzéki és jó néhány kormánypárti képviselő közbeavatkozása nyomán alkudta ki ezt a Ház. 2000-re közbeiktatott egy átmeneti évet, 30 százalékban az árnövekményhez és 70 százalékban a bérek növekedéséhez kapcsolva a várható nyugdíjemelést, majd 2001-től tér rá teljes mértékben az 50-50 százalékos kombinációs emeléshez, ahol 50 százalékban az árakhoz és 50 százalékban a bérekhez lesz kötve a soron következő nyugdíjemelés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ez a kormány egy jottányival tisztességesebben akart volna eljárni, akkor megfontolhatta volna, hogy, mondjuk, előrehozza egy évvel ezt az átállási folyamatot, és már '99-től a 30-70 százalékos kombinációban ad nyugdíjemelést a nyugdíjasoknak.

Mit jelentett volna ez? A várható árnövekedés idén 15 százalékos, ennek a 30 százaléka 4,5 százalék, a várható bérnövekedés, ahogy már említettem, 20 százalékhoz közel lesz, ennek 70 százaléka 14 százalék, tehát jövőre 18,5 százalékos nyugdíjemelésre számíthatnának a nyugdíjasok. De dönthetett volna úgy egy kemény huszárvágással, hogy két évvel hozza előbbre a folyamatot, két évvel gyorsítja föl ezt az átállást, és már jövőre 50-50 százalékos arányban tervezi az emelést. Akkor ugyanezen számok alapján az jön ki, hogy 7,5 plusz 10, azaz 17,5 százalékos emelést kellene adnia a nyugdíjasoknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nem ezt tette. Olyan törvénymódosítást nyújtott be, amiben jövő évre - és csak a jövő évre - az árnövekedéshez köti a nyugdíjemelést, vagyis 11 százalékban határozza meg a nyugdíjemelést. Ez bizony tisztességtelen lépés, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy évvel ezelőtt a jelenlegi kormánypárti képviselők is tudták, hogy ez az.

Szeretnék néhány szóban reagálni miniszter úrnak, aki időközben megérkezett, arra a kijelentésére, hogy félrevezeti az ellenzék a nyugdíjasokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugdíjasokat nem az ellenzék vezeti félre, hanem a jelenlegi kormány, mégpedig kétféle értelemben is. Félrevezette a nyugdíjasokat akkor, amikor nem mondta meg, hogy a kárukra fogja módosítani a törvényt, pedig mi az első pillanattól kezdve, három hónapon keresztülhangsúlyoztuk, hogy az az emelési mérték csak törvénymódosítással oldható meg, amit beharangozott. Ez alatt a három hónap alatt minden lehetséges érvvel megpróbálkoztunk, hogy érezze a kormány annak a felelősségét, hogy kötnie kell a hatályos törvénynek az aktuális kormányzatot.

De van egy másik szempont is, ami miatt, azt gondolom, sokan lesznek csalódottak a kisnyugdíjasok között is, és ez az a szempont, hogy tudniillik ez a 3500 forint, amit minimális nyugdíjemelésnek beharangozott erről a helyről a miniszterelnök, ez lehet kevesebb. Azt gondolom, nagyon sok nyugdíjas ezzel most, illetve ezt követően fog szembesülni, hiszen mindenki elhitte, hogy ha minimum 3500 forint a nyugdíjemelés, akkor minimum 3500 forintot fog kapni.

A miniszter úr a tegnapi expozéjában nagy hangsúllyal és büszkén emlegette, hogy ez egy szociális szempontú nyugdíjemelés, hogy tudniillik az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők jobban járnak. Mi erről már a vita kezdetén azt állítottuk, hogy ez egy olyan szándék, amivel a nyugdíjas-társadalmat próbálja megosztani a kormányzat, ámde a jelek azt mutatják, hogy nem sikerrel, hiszen nem viszi végig következetesen ezt a logikát, hogy tényleg a legszegényebbek, a legkisebb nyugdíjjal rendelkezők kapjanak nagyobb emelést.

Nézzük meg a számok tükrében, mit jelent ez! Tudjuk, hogy sokan vannak, akik 13 700 forintos minimálnyugdíj alatt kapnak ellátást. Ha valaki most 7000 forintot kap résznyugdíjként, akkor az nem számíthat erre a 3500 forintra, amivel 10,5 ezer lenne a jövőben az ellátása, hanem összesen 25,5 százalékot kap majd, ami azt jelenti, hogy 9 ezer forintra fog emelkedni a nyugdíja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sokszor elmondtuk már érveinket egymásnak. Én is ott fejezem be a beszédemet, ahol Nagy Sándor tette: ezek az utolsó pillanatok, hogy a kormány a nyugdíjasok érdekében korrigáljon a tervezett intézkedésein.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

(10.20)

Forrás: parlament.hu