BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Sajnálatos módon Koltai képviselőtársamnak minden megszólalása indulatokat gerjeszt ezen az oldalon, olyan bántóan igazságtalan, olyan hevesen intoleráns! Azért szeretnék röviden reagálni, bár két percbe nem fér bele, hiszen az előbb is azt mondta, hogy mintha a vevőben lenne a hiba, amikor rosszul figyeltünk és nem értettük meg őt, és meg sem fordul a fejében, hogy esetleg az adóban is lehet valamifajta hiba, hogy nem értjük egymást.

(Dr. Szabó Erikát a jegyzői székben Herényi Károly, dr. Juhászné Lévai Katalint Kocsi László váltja fel.)

A múlt héten, amikor a társadalombiztosítási költségvetés általános vitája elkezdődött, akkor már egy nagyon hosszú kétpercessorozatban - körülbelül ilyen, alig telt Ház előtt - Surján László képviselőtársammal már egyszer eljutottunk az őszinteség határára. Amit én a mostani kormánypártok képviselőitől várok, amit nagyon szeretnék hallani: az több szerénység, több önkritika és több őszinteség. Surján László akkor már szinte kimondta, hogy ez a kormány belekényszerült abba, hogy a nyugdíjasok kárára törvényt módosítson.

Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan sok zavar keletkezik a beígért 20 százalék felemlegetése és a tb-költségvetésben is csak 14 százalékot terveztünk című fejezet körül, hogy én is szeretnék erre reagálni: a nyugdíjtörvény nem 20 százalékot rögzít. Az egy elvet rögzít, azt, hogy nettó bérkiáramlás. Ha a költségvetésben, tisztelt képviselőtársaim, ennél kevesebb összeget találnak "betervezve", az azért van, mert a nettó bérkiáramlást kisebb mértékűre tervezte az előző kormány az idei évre vonatkozóan. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.)

Egy következő kétpercesben megpróbálom folytatni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu