ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom elfogadni a válaszát, mert az ön által felsorolt gazdasági érvek egy része nem felel meg a valóságnak az ismereteim szerint, és ezért más a véleményem. Egyben kérem a tisztelt Házat is, hogy egy bizottság ezáltal meg tudja vizsgálni, hogy mennyire felel meg a válasz a valóságnak.
A következő indok, amiért nem tudom elfogadni, mint már az interpelláció elmondásakor is említettem: az ön minisztere közel két hónap alatt nem volt képes válaszolni egy képviselő által feltett kérdésre, ami a hatalom részéről olyan arrogancia számomra - és Illés Zoltán szavaival élve mondom a Jankónak, hogy a János is értse -, hogy demokráciákban nem szokás a megválasztott képviselőnek nem válaszolni egy kinevezett miniszter részéről.
Nem fogadom el a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés