KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert, hogy a gyermeket nevelők, különösen a fiatal kisgyermekesek anyagi helyzete a lakosság más csoportjaihoz képest hosszú ideje sokkal rosszabb, sőt az utóbbi években rohamosan tovább romlott. Ez önmagában is súlyos veszélyt jelent társadalompolitikai és gazdasági céljaink megvalósítására nézve, hiszen minél kevesebb gyermeket nevelünk fel, annál nagyobb az egy főre jutó teher, amit viselnünk kell.
Tudjuk, hogy nem elég, ha kiterjesztjük és ingyenessé tesszük az iskoláztatást; azt is biztosítanunk kell, hogy a gyermekek élni is tudjanak az oktatáshoz, szakképzéshez, művelődéshez való jogukkal, vagyis enniük, lakniuk kell, ruházatra, tanszerekre, tehát szüleik szeretőtörődése mellett anyagi biztonságra is szükségük van. Vannak, nem is kevesen, akik úgy gondolják, hogy erre való a szülők keresete. Igazuk van, ám igazságuk végiggondolatlan. Hiszen egyrészt nincs mindenkinek egész aktív életszakaszán át kereken 2,2 gyermeke, amennyi egyébként a kívánatos átlagos gyermekszám lenne, de nincs mindenkinek éppen abban az időszakban akkora keresete, amennyire az általa éppen nevelt gyermekek száma szerint szüksége lenne. A különböző korú, egészségi állapotú, adottságú gyermekek szükségletei, a családok terhei és eltartó képessége oly mértékben különböznek, hogy a gyermeki jogok, a társadalom érdekeinek érvényesítése állami eszközöket is okvetlenül igényel.
(12.10)
A gyermeki szükségletek kielégítése azonban nem pusztán szociális probléma. A gyermek ugyanis - idézőjelbe teszem - "beruházás" is, amelynek hasznaiból elsősorban a felnevelő családon kívül élő társadalom részesül. Nem túlzás azt állítanunk, hogy gazdasági meggondolásokból is nyugodtan megelőlegezhetjük a gyermekkor fogyasztásának, a minél jobb munkaerővé nevelésnek a költségeit, hiszen ezek feltétlenül és busásan megtérülnek.
A központi költségvetésnek tehát egyik prioritása a gyermeket nevelők helyzetének minél gyorsabb javítása, az, hogy a családok minél nagyobb arányban legyenek képesek annyi gyermeket jól felnevelni, ahánynak lelki szükségletét érzik. Ugyanis nemhogy a születésszámok, de még a kívánt átlagos gyermekszám is alig-alig felel meg a demográfiai szempontból szükséges mértéknek. Ne feledjük, tisztelt képviselőtársaim, ha nem sikerülne stabilizálnunk hazánkban a népesedési folyamatokat, huszonkettő év múlva pusztán az elöregedés leállításához már fejenként átlagosan három gyermek felnevelésére lenne szükség. Piaci viszonyok között számos körülmény teszi ellenérdekeltté a családokat a gyermek, illetve további gyermek világrahozatalában. Az állampolgárok az általuk fenntartott államtól várják, várhatják el, hogy ahol a piac kevéssé hatékony, sőt egyenesen kártékony tud lenni, a társadalom érdekeinek védelmében, így a munkaerő újratermelésében is megfelelő ellensúlyozó lépéseket kell tenni.
Az utóbbi években, évtizedekben, tisztelt Országgyűlés, azonban sokszor felemás, hamar elértéktelenedett, sőt ezzel a jogos állampolgári elvárással éppen ellentétes intézkedésekre került sor. Hatásuk erőteljesen megjelenik a születésszámokban s a szülők túlhajszoltságának folytán a halálozási, megbetegedési mutatókban is. Bármennyire szeretnénk is, tudjuk, hogy most, jelenleg egy lépésben nem lehet korrigálni mindazt, ami az utóbbi években történt. Fontossági sorrendet kellett felállítanunk. Azt a célt azonban feltétlenül el akarjuk érni, hogy a családok, a polgárok gyermekneveléssel szembeni ellenérdekeltsége legalább elkezdjen mérséklődni, hogy a gyermeknevelés feltételrendszere normalizálódjon, hosszú távon is kiszámíthatóvá váljék.
Tisztelt Országgyűlés! Már csak a jelenlegi világgazdasági változásokra tekintettel is most lassabban és kisebbeket léphetünk, mint ahogy szeretnénk; nemcsak a nyugdíjak terén, itt is óhatatlanul kompromisszumokra kényszerülünk. Jelenlegi erőforrásainkból most biztonsággal csak a családi pótlék és a gyes alanyi jogosultságát valósíthatjuk meg, kis lépést tehettünk a gyermeknevelés adókedvezményezése terén, meg tudjuk őrizni a gyermekvédelmi támogatás reálértékét, s az eddiginél nagyobb mértékben tudjuk támogatni a lakáshoz jutást. Talán mindez mégsem annyira "csak".
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az egyik legfontosabb intézkedés, hogy ismét megkülönböztetés nélkül minden gyermek után járni fog a családi pótlék. Annak érdekében, hogy a szülők minden tőlük telhetőt megtegyenek a gyermekek tankötelezettségének teljesítése érdekében, az e körbe tartozó gyermekek utáni családi pótlékot iskoláztatási támogatás néven fogjuk folyósítani. A változtatás lényege, hogy ha a gyermek nem jár iskolába, a szülőt el kell számoltatni, hogy az iskoláztatási támogatást a gyermek szükségleteire költötte-e el. Hangsúlyozom, senkitől sem vonjuk meg e támogatást, csak bővítjük azoknak az eszközöknek a körét, amelyekkel azt szeretnénk elérni, hogy kivétel nélkül minden iskolás korú gyermek tanuljon. Ehhez - mint az a központi költségvetés tervezetéből kiolvasható - természetesen az egyéb feltételeket is biztosítani kívánjuk, éspedig a színvonalas iskolát, diákotthont, tankönyvet, a család eltartó erejének elégtelensége esetén a mindezek igénybevételéhez szükséges anyagi támogatásokat is.
Tisztelt Országgyűlés! A rendelkezésünkre álló adatok szerint ma, amikor még nem alanyi jogon jár a családi pótlék, a gyes, valamint nincs gyermekkedvezmény, körülbelül minden harmadik gyermek segélyre szorul. Olyan segélyre, amelynek jogosultsági jövedelemhatára, ahogy mondani szokták, még köszönő viszonyban sincs a gyermeki létminimummal. Úgy gondoljuk, azoknak a feltételeknek, amelyek ilyen tömeges segélyezést tesznek szükségessé, alapvetően meg kell változniuk. Ezért feltétlenül szükségesnek láttuk, hogy legalább kezdeti lépéseket tegyünk a családok öneltartó képességének helyreállításához. Ehhez annyit bizonyosan meg kell lépnünk, hogy azt a jövedelmet, ami a családban nevelkedő gyermekek eltartásához, taníttatásához szükséges, legalább ne vegyük el a családoktól. A gyermekek utáni adókedvezménytől azt várjuk, hogy jelentősen mérséklődjön a segélyre szoruló gyermekek száma és aránya, és így a segélyezés célzottabb, hatékonyabb lehet, és sokkal kevesebb gyermek kényszerül nélkülözések közepette és abban a tudatban felnőni, hogy a gyermekvállalás igen gyakran egyet jelent a szegénységgel.
Tudjuk, az adókedvezménnyel nem mindenki tud élni. Minthogy az adó arra való, hogy elvonjon, ezért a jövedelemhiányt nem is az adórendszeren, hanem az elosztási rendszer egyéb elemein kell számon kérni. Azoknak tehát, akiknek még annyi jövedelmük sincs, hogy a személyi jövedelemadó törvényben szereplő családi kedvezményt teljes mértékben ki tudják használni, feltétlenül segélyre van szükségük. Igaz, a 12 százalékkal emelkedő minimális gyermekvédelmi támogatás és egyéb normatív vagy csak adható segélyek legjobb szándékaink ellenére is bizony sok esetben elégtelenek. Úgy gondoljuk azonban, hogy az érdemi előrelépés a munkanélküliség csökkentésén, a normális megélhetést normális erőfeszítések árán lehetővé tévő béreken és a tágabb értelemben vett megfelelő társadalombiztosítási rendszeren keresztül vezet.
Nagymértékben befolyásolja a családok, a gyermekek életét az is, hogy milyen viszonyok között laknak. A családalapítás, a gyermekvállalás elemi feltételeit jelentő lakás megszerzése - különösen az első lakásé - aránytalanul nagy terhet jelent. Ezen kívánunk enyhíteni az áfa-visszatérítés méltányos korlátok közötti visszaállításával, a lakástámogatás hatékonyságának növelésével.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány és a kormánykoalíciót alkotó frakciók minden erejükkel azon vannak, hogy a családok alapvető körülményeit, gyermekvállalási lehetőségeit, a gyermekek életviszonyait érintő valamennyi területen minél előbb és minél gyorsabban haladást érjünk el. Szívből reméljük, hogy ezekben az országos jelentőségű ügyekben számíthatunk az ellenzék konstruktív együttműködésére is. Reméljük, ők is egyetértenek azzal a bölcs megállapítással, hogy az emberi lét forrása a család, és ha a család rendben van, rendben lesz az állam, ha az állam rendben van, akkor majd békében él az emberiség.
A sokat emlegetett, igen súlyossá, gazdaságilag is veszélyessé vált népesedési helyzet, a gyermekek, a gyermekes családok és ezzel valamennyi polgártársunk életminőségének javítása mellett azonban a kormánykoalíciót más szándék is vezeti. Nagyon szeretnénk megváltoztatni az utóbbi években, évtizedekben eluralkodott kishitűséget, a mindenre csak legyintéssel reagálást, a rossz hangulatot. Igenis van jövőnk, mert vannak egészséges, értelmes, jókedvű, dolgossá nevelődő gyermekeink. Higgyünk a jövőben, bízzunk gyermekeinkben és bízzanak a kormányunkban!
A Független Kisgazdapárt a maga részéről természetesen támogatni fogja ezt a törvényt, s köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés