KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt együtt virrasztó Képviselőtársaim! Magam is higgadt, picit rezignált, talán egy kicsit szomorkás hangú felszólalásra készülök. Teszem ezt annak ellenére, hogy Bauer Tamás képviselőtársammal némiképp ellentétben úgy gondolom, hogy a politikai jó ízlés határát ebben a vitában többször és többen is átlépték, de a határsértők a parlamenti patkónak nem az ellenzéki oldalán foglalnak helyet.

Egy több órája folyó vitában, azt hiszem, nem kell külön igazolni, nem fogyott el az ellenzéki muníció, hiszen a vitában már elég régóta érvek, felsorakoztatható tények csak az ellenzék képviselőinek állnak rendelkezésére. A sokadik órában felszólalva az ember óhatatlanul azzal a kockázattal szól, hogy néha ismétel, miközben más képviselőtársaknak köszönetet mond, hogy mondanivalóját rövidítheti. Így vagyok én a 11. §-t érintő kérdésekben Bauer Tamás felszólalásával.

Az egész törvényjavaslat alkotmányos, szakmai és szociális lehetetlenségéről ebben a vitában már többen szóltak. Én most, élve azzal a lehetőséggel, hogy rövidíthetem a felszólalásomat, egyetlen kérdésről szeretnék szólni: arról, hogyan érinti a benyújtott javaslat a legszegényebbeket, a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőket.

A nyugdíjminimum groteszk történetéről Nagy Sándor a ma délelőtti vezérszónoklatában már szólt. Én fel szeretném idézni Harrach miniszter úr expozéját, aki expozéjában úgy beszélt a mindenkori öregségi nyugdíj minimális összegéről, mintha az 1999-re 13 700 forintról 17 200 forintra emelkedne. Képviselőtársaim közül azóta már többen is utaltak ennek az ellentmondásosságára. Én úgy fogalmaznék, hogy attól függ, mikor és kinek lesz a minimális nyugdíja 17 200 forint. Hiszen, ahogy erre Nagy Sándor felhívta a figyelmet, aki már nyugdíjas vagy aki olyan szerencsés és ügyes, hogy ebben az évben nyugdíjas lesz, tehát nyugdíjba vonul, annak a 13 700 forintja jövőre valóban 17 200 forintra emelkedik; de aki csak jövőre lesz nyugdíjas, annak számára a minimális nyugdíj összege mindössze 15 300 forint. Két minimum lesztehát: az egyik azok számára, akik ez évben már nyugdíjasok vagy ez évben nyugdíjassá lesznek, a másik pedig azok számára, akik a jövő évben mennek nyugdíjba alacsony keresettel, olyan alacsony keresettel talán, hogy a nyugdíjukat ki kell egészíteni a mindenkor irányadó minimális nyugdíj összegére. Még egyszer leszögezem, hogy félreértés ne essék: ez jövőre nem 17 200 forint lesz, hanem 15 300. Elindulunk tehát visszafelé egy negatív számegyenesen, ahol a nulla-pont nem ott van, ahol Harrach miniszter úr expozéja megjelölte, nem a 17 200, hanem a 15 300 forintnál. Ez annál is inkább súlyos, mert ahogy erről már szintén többször volt szó, a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez egyéb társadalmi juttatások is kötődnek, és jövőre ezeket is a 15 300 forinttal vagy a 15 300 forintból kell kiszámítani; ilyenkor természetesen ennél az összegnél alacsonyabb összegről van szó.

Talán még ily késői órán sem fölösleges, hogy elsoroljam, milyen ellátások kötődnek a minimális öregségi nyugdíjhoz: a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az anyasági támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, az egyedülálló idős korúak járadéka és az ápolási díj. Itt van tehát egy csoportban három generáció: a gyermeket nevelő fiatalok; azok a középkorúak, akik munka nélkül maradtak, és éppen már nem fiatal koruk miatt igen rossz eséllyel pályáznak a munkaerőpiacon újabb állásra; és a legidősebbek és legnehezebb sorsúak az egyedülálló idősek, akik önálló ellátással nem rendelkeznek. Ők mindannyian a jövő évi juttatásukat a negatív számegyenesen visszafelé haladva kiszámított 15 300 forintos jogi határból kapják majd meg.

A minimális nyugdíj groteszk történetéhez hozzátartoznak a kodifikációs ellentmondások is. Erről már ma én magam is szóltam. Az egy időben benyújtott jogszabályok egymásnak ellentmondanak: a költségvetési törvény 57. §-a szociális ellátások alapjául szolgáló összegre cseréli a minimális nyugdíj fogalmát, míg a családi ellátásról szóló törvény visszatér az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének fogalmára. A két ellentmondó törvény között a most tárgyalt törvény tesz igazságot: a 20. § (2) bekezdése kimondja, hogy a minimális nyugdíj összegén az ez évi minimum 12 százalékkal megemelt összegét kell érteni; és hogy a groteszk történet vége is groteszk legyen, a kimondott szabály ellenére azt is hozzáteszi, hogy a jövő évi minimális nyugdíj összegét kormányrendelet határozza majd meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan vannak, akik az eddig elmondottak alapján igen rosszul fognak járni, hiszen a minimális nyugdíj környékén vagy határa alatt meglehetősen nagy számú nyugdíjas éldegél egyik napról a másikra. Ma 15 ezer forint alatt körülbelül a nyugdíjasok 24 százaléka kap biztosítási ellátást, egy részükmost viszonylag jól jár - azok, akik 13 700 és 15 000 forint között kapnak nyugdíjat. De a minimális nyugdíj alatt is körülbelül 13-14 százaléka a nyugdíjasoknak ellátott, és még 10 ezer forint alatt is 8-9 százaléka kap ellátást a nyugdíjasoknak. Ők az elemi megélhetésükért, azért, hogy egyik napról a másikra élni tudjanak, szociális ellátásra szorulnak. Ezért nem értem a miniszter úr expozéjának azt a mondatát, azt a gondolatát, hogy a kormány koncepciójában a biztosítási szempontot felülírja a szociális szempont. Ezek nem a miniszter szavai, de a miniszter úr gondolata. Ha ez igaz lenne, akkor éppen a legalacsonyabb nyugdíjasoknak, a 13 700 forint alatt vegetálóknak kellene a legtöbbet kapniuk, ez viszont a törvényben fordított logikával működik. Ezért miniszter úr mondatából sajnos csak az egyik fél igaz: az tudniillik, hogy a törvénytervezet szétveri a biztosítási logika alapján működő eddigi nyugdíjrendszert.

Tisztelt Ház! Végül még egyetlen kérdésre szeretnék kitérni; erről Üszögi-Bleyer Jenő képviselőtársam is szólt az imént. Sokszor elhangzott ma, hogy igaz-e, hogy a nyugdíj reálértéke egyetlen nyugdíjascsoportnál sem csökken. A számok persze arra vannak, hogy mögéjük el lehet bújtatni valós társadalmi folyamatokat. A számok világában fel lehet mutatni, hogy az inflációnak megfelelő mértékű nyugdíjemelés azt jelenti, hogy senki nem veszít, mindenki legalább a pénzénél van. Ez az elemi számtani logika azonban csak akkor lenne igaz, ha a nyugdíjasok rugalmasan igazítani tudnák fogyasztásukat az átlagos fogyasztói kosárhoz, amelyről Harrach miniszter úr a tegnapi expozéjában beszélt. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy rugalmas fogyasztási szerkezetről a nyugdíjasok esetében egyáltalán nem lehet beszélni, hiszen a nyugdíjasok fogyasztása meghatározó mértékben kényszerfogyasztás: a nyugdíjas lakik, fűt és eszik, és ezért annyit kell fizetnie, amennyibe a lakás, a fűtés és az étel kerül. Ezért elfogadhatatlan, hogy a váromány keresztülhúzása, a 20 százalékos nyugdíjemelés várományának egyik pillanatról a másikra való eltüntetése a legszegényebbeknek az egyéni túlélési stratégiáját is áthúzza.

(21.10)

Hiszen gondoljon bele, miniszter úr, hogy egy nyugdíjasháztartásban mekkora beruházás, mondjuk, egy, a háztartás fogyasztását jelző vízóra felszerelése, milyen hosszú rákészülés kell ahhoz, hogy egy nyugdíjas rászánja magát arra, hogy a vízórát felszerelteti a lakásába, hogy később vízdíjat spóroljon! De ennek az egyéni túlélési stratégiának ezt a kicsiny hétköznapi lépését kérdőjelezi meg az a tény, hogy a várt 20 százalék nyugdíjemelés helyett februárban kevesebbet fog kivinni a postás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a politikában nemcsak a politikai jó ízlés, hanem az igazság is fontos. Meggyőződésem, hogy a nyugdíjasok nem hagyják magukat sem félrevezetni, sem manipulálni, de a keserű pirulát észreveszik akkor is, ha agresszív szavak köntösébe, és akkor is, ha kenetteljes szavakba öltözködik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu