POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! A kérdésére a válasz az, hogy igen, támogatja. Ugyanazt tudom válaszolni önnek is, amit Kaposvár polgármesterének, Kaposvár másik országgyűlési képviselőjének, Szita Károlynak válaszoltam az elmúlt héten. Ezt a programot felgyorsítjuk, nemcsak azért, mert ezt ígértük, hanem azért, mert nyolc éve ezzel vajúdik a magyar felsőoktatás: az Antall-kormány idején elindult az universitas-program, a Horn-kormány idején megszülettek a törvények, ám mégsem történt semmi.
Az elmúlt négy hónapban arra jutott időnk, hogy az egyetemek, főiskolák elkészítették a saját fejlesztési tervüket, mint ön talán tudja, ezt a múlt hónap végén leadták. A Felsőoktatási Tudományos Tanács vasárnap fejezte be az értékelő munkát. Én holnapután terjesztem a kormány elé az integrációs irányelveket, és a kormány holnapután fog ebben dönteni; február 28-áig, ide, önök elé, a parlament elé terjeszti a konkrét intézményfejlesztési tervet.
Szerintem lesz egyetemi képzés Kaposvárott. Hogy ez egy önálló intézmény lesz-e, vagy pedig a Pannon Agrártudományi Egyetem egyben marad - azt gondolom, hogy ennek egyben kell maradni. Két központja van ennek: a Mezőgazdaság-tudományi Kar Keszthelyen, közel másfél száz éves hagyománnyal - és ez egy komoly érv a központ kiválasztásakor -, illetve a másik központ, az Állattenyésztési Kar Kaposvárott, ahol pedig a hallgatóknak több mint kétharmada van - és ez a másik komoly érv a központ kiválasztásakor. Egy ok miatt vagyok szerencsés helyzetben: nem én döntöm el a központot, hanem az integrált intézmény szenátusa.
Az integrált intézményben részt vesz majd a Pannon Agrártudományi Egyetem két előbb említett kara, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Tagozata, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kaposvári és Zalaegerszegi Tagozata. Ezt tartalmazó intézményfejlesztési terv érkezett hozzánk, és a kormány ezt - több mint valószínű - támogatni fogja. Ezekkel önök itt, a parlamentben február 28-át követően találkozni fognak. Sok bölcsességet kívánok magunknak a jó döntéshez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés