SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1991-ben született egy országgyűlési határozat, amely kimondta azt, hogy a magyar nyugdíjrendszer változtatásra szorul, változtatni kell rajta. Éspedig azért, mert olyan a magyar nyugdíjrendszer, ami a felosztó-kirovó rendszer lényegéből következett, hogy nem tudta földolgozni azt, hogy nagyon sokan... - volt olyan időszak, amikor 1,2 millió járulékfizető ment ki a rendszerből, tehát nem volt fedezet az országban a nyugdíjasok nyugdíjának kifizetésére.
Nagyon érdekes dolog is történt a '90-es évek elején. Mondom még egyszer a dátumot: '91-ben született ez az országgyűlési határozat. És a nosztalgiázó Horn-kormány tagjainak, illetve a mi időszakunkban nem született ez; tehát jóval korábban született... (Sic!) - kicsit belekavarodtam ebbe a mondatba.
Azt szeretném aláhúzni, hogy '91-ben megfogalmazódott ez, és a Horn-kormányra maradt az, hogy ezt végre kell hajtani. Még egy dolog: az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elve működött egészen addig, amíg együttsírásról volt szó a járulékfizetők és a járadékosok között. Most, amikor már mosolyogni is hagyhatnánk a nyugdíjasokat, akkor megvonjuk tőlük ezt a jogot.
Még arra szeretném fölhívni a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét, akik esetleg erre a nyugdíjvitára is figyelnek, hogy ez nagyon fontos dolog a nyugdíjasok számára, mert a nyugdíjasok azt érezhetik, hogy most túllép rajtuk a polgárinak nevezett kormány. És azt hiszem, ezt nem veszi jó néven az önök szüleinek, nagyszüleinek korosztálya.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés