VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mikorra várható Csongrádon a tiszai átkelés eredeti állapotának helyreállítása?

Tisztelt Miniszter Úr! Csongrád és a Tisza bal partja közt átlagos vízállás esetén kora tavasztól késő őszig pontonhídon lehet közlekedni. Közel 15 település és vonzáskörzetének forgalma a nyári csúcsidőszakban már elérte a napi kétezres járműforgalmat is. Ha novembertől március elejéig a Tisza medrében van, motoros hajó által vontatott köteles komp biztosítja az átkelést. Ezen a kompon a személygépkocsikon kívül a teherjárművek, a traktorok közlekedése is lehetséges. Magas vízállás esetén, amikor a Tisza hullámterére kiönt, a gyalogos és kerékpáros közlekedést egy nagy teljesítményű dereglyével oldották meg ez idáig.

Mostanára a technikai eszközök teljesen vagy részben üzemképtelen állapotba kerültek. A dereglyét vontató rocsó annyira gyenge üzemállapotú, hogy előfordul, menet közben leáll, így az egész szerelvény utasostól, mindenestől sodródik a folyón lefelé, néha több száz métert is, mire sikerül ismét beindítani a motort. Az egész technika leromlott állapotban van. Az árhullám levonulása után nem látok lehetőséget pénzügyi és technikai segítség nélkül a kompközlekedés beindítására. A Tisza másik oldalán zömmel kistulajdonosok földterületei, tanyái, állatai vannak. Nekik a betakarítás befejezése, a jószággondozás miatt járműveikkel 80 kilométer kerülő utat is meg kell tenniük az átkelőhely hiánya miatt.

Kérem a tisztelt miniszter urat, hogy a jelenlegi átkelés helyzetén intézkedésével szíveskedjék segíteni. Kérdezem a miniszter urat, hogy tud-e üzemképes kishajót a jelen helyzetben odarendelni, illetve az ár levonulása után mikorra várható a kompközlekedés megindítása.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu