BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mádi képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni, nevezetesen, hogy nemzetközi auditor cégek vizsgálták meg a hiányt, és állapították meg, hogy ilyen mértékű céltartalékokra van szükség.

Ez nem egészen így van, Mádi képviselőtársam. Egészen pontosan az a helyzet, hogyha valakinek mondjuk, egy karórája van, akkor mindig biztos lehet benne, hogy mennyi a pontos az idő. Ha már kettő van, akkor soha nem tudhatja igazán, mert a két óra két különböző időpontot fog mutatni. Ez történt az auditorok esetében is. A legnagyobb hat nemzetközi cég közül már négy nézte meg a Postabankot, de az a baj, hogy ezek az értékelések nem minden ponton vágnak egybe. Az értesülések szerint van például önmagában olyan csomag, egy 40 vagy 50 milliárdos ingatlancsomag, amely az egyik auditor jelentésében szerepel, és előírja rá a céltartalékképzést, mert kockázatosnak ítéli, a másik auditor jelentésében nem szerepel, mert nem ítéli kockázatosnak a kihelyezést.

Amikor ilyen nagyságrendű eltérések vannak nemzetközi, jó hírű cégek között, akkor felteszem a kérdést, hogy a kormány miért a legnagyobb összeget fogadja el. Hol van annak a magyarázata, hogy a sok óra közül miért azt választja, ami számára a legnagyobb összeget mutatja?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu