ELNÖK: Köszönöm szépen. Ez valóban segítség, hiszen a Szabad Demokraták Szövetsége - a frakciók közül egyedül - megadta a sorrendet, ez segít nekünk. Azt kérem a többi frakciótól is, hogy ez most történjen meg, ha ezt kérhetem. Van-e még további észrevétel, ami a további tárgyalási menetrendet érinti? - S akkor azt gondolom, innentől egy mindenki számára elfogadható forgatókönyv szerint tudjuk folytatni a mai vitát.
(Kristyánné Aknai Erzsébet jelentkezik.) Kétperces hozzászólás? Ügyrendi javaslat, vagy az elhangzottakkal, Pokorni Zoltán által elmondottakkal kapcsolatban? (Kristyánné Aknai Erzsébet: Az elhangzottakra.) Akkor arra kérem Szekeres Imrét, kis türelemmel legyen, kétperces hozzászólásra jelentkezett... - Kristyánné Aknai Erzsébet. Bocsánat, a képviselő asszonyt még nem ismerem személyesen. Azt kérem, hogy a kétperces hozzászólás után, ha jól láttam, az MSZP részéről Szekeres Imre lesz az első felszólaló, tehát Szekeres Imre következik. Ezt követően Gémesi György, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Addig hadd kérjem, az elnöklésben engem váltó Szili Katalin a pontos listát ismertetni fogja a két felszólalás után, mert addig, gondolom, minden felszólalást be tudunk iktatni egy megfelelő rendbe, s addig is nyugodtan folyhat a vita.
Köszönöm a figyelmüket. Most kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget a képviselő asszonynak, az ülés vezetését pedig átadom Szili Katalin alelnök asszonynak. Köszönöm szépen.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés