DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! E hosszú vita után szeretnék témát változtatni, és T/325/416. szám alatt arról a módosító indítványról beszélni, amelyet Mádi László képviselőtársammal nyújtottunk be a költségvetési törvényjavaslat 101. §-ának kiegészítésére, amely a protestáns egyházak eddig kellően nem rendezett úgynevezett járadékfizetésével kapcsolatos.

A költségvetési tervezet 101. §-a, amely idézi a hatályban lévő '97. évi CXXIV. törvény 3. §-át, valójában ennek a (3) bekezdése kiegészülne egy mondattal, amely így hangzik: "A kormány, illetve az érintett egyház felhatalmazott képviselője az e bekezdésben meghatározott megállapodásban a járadékkiegészítésben is megállapodhat, amennyiben az érintett egyház hitéleti és közcélú tevékenysége indokolja."

(20.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy nagyon röviden indokoljam az előttünk lévő módosító indítványt, az említett kiegészítés egymondatos fontosságát.

A tisztelt Ház előtt nyilván közismert, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetét az 1991. évi XXXII. törvény rendezi. A törvény 2. § (5) bekezdése lehetővé teszi, hogy az egyház által nem természetben kért, részére át nem adott ingatlanokra vonatkozó igényt járadék formájává alakíthassa át. Mindezt a tisztelt Ház által 1997 decemberében elfogadott 1997. évi CXXIV. törvény megerősítette. Ez volt az úgynevezett egyház-finanszírozási törvény, ami többek között biztosította, hogy az egyházak gazdasági autonómiája csorbítatlan maradjon, és a társadalmi célokat is teljesítő működésükhöz szükséges anyagi feltételek rendelkezésre álljanak. Ilyen formában tehát a költségvetés az egyházaknak a társadalom számára végzett hasznos tevékenységét kívánja elősegíteni.

Azonban a törvény alkalmazása során nagyon hamar, már ez év januárjában kiderült, hogy ez az említett konstrukció nem minden egyház számára alkalmas. Például a Magyarországi Református Egyháznak vagy az evangélikus egyháznak komoly hátrányt okozott a hitéleti támogatás rendszerének megváltoztatása, miszerint a közegyházi feladatok ellátását a nem természetben igényelt ingatlanok után fizetendő járulékból kívánta biztosítani. A protestáns egyházaknak azonban - egykori vagyonszerkezeti sajátosságaik miatt - aránytalanul kevés az 1991. évi XXXII. törvény hatálya alá eső ilyen ingatlanuk van. Ugyanis az e törvény alapján igényelt volt ingatlanok nagy része nem a közegyházé, hanem az egyes egyházközségeké, így tehát a kapott járadék nem az országos közegyházat, jelesül a református zsinatot, hanem az egyes eklézsiákat illeti meg. Ebből viszont nem fedezhetők a közegyházi feladatok. Ezzel viszont a Magyarországi Református Egyház más egyházakhoz és saját korábbi helyzetéhez képest is összességében hátrányos helyzetbe került. Ezt a protestánsok már akkor, a törvény vitája során és utána is többször tették szóvá.

Tisztelt Képviselőtársaim! Éppen ezért a Fidesz frakciója fontosnak tartotta azt, hogy választási programjában is megfogalmazza, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a protestáns egyházakkal a legutóbbi egyház-finanszírozási törvények módosításakor velük szemben keletkezett méltánytalanság kiküszöbölése érdekében. Megjegyzem, hogy ezek a tárgyalások december hónapban megállapodások formájában befejeződhetnek, és a felek által jóváhagyva aláírásra is kerülhetnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító indítványunk az előbbiekkel koherensen és mintegy ezekből következően azt célozza meg tehát, hogy a protestáns egyházaknak az ingatlanok utáni járadék kiegészítése vegye figyelembe a közfeladat-ellátásokat is. Természetesen a hatályos és az eddigi megállapodásokban rögzített arányokat - tehát azt, hogy 1998-tól 4,5 százalék, 2001-től pedig 5 százalék - nem érinti a javaslat, mint a többi egyházzal kapcsolatban sem. Pusztán a protestánsokat ért hátrányokat szeretnénk javaslatunkkal már itt, e költségvetésben is megszüntetni egy lépéssel. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy támogassák a módosító javaslatunkat.

Köszönöm türelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu