DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ami végett szólásra jelentkeztem: hallgatva a pénzügyminiszter úr tájékoztatást - amit korrektnek lehet nevezni -, illetve Bauer képviselőtársam hozzászólását, azt kell mondjam, hogy Bauer képviselőtársam félelmeit nem osztom teljeskörűen, hiszen arról beszélt, hogy a kormány koalíciós bankká akarja változtatni a Postabankot.
Ez nem egészen pontos definíció, hiszen nem kell változtatni: a Postabank koalíciós bank volt, tulajdonképpen az MSZP, SZDSZ bankja volt (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.), jobbára az MSZP bankja volt, s az MSZP-hez állt közelebb ez a bank.
(16.00)
Min kellene változtatni akkor, amikor az előző ciklusban is kormányzati függőség alatt volt, ami pedig nem volt kötelező. Most pedig, miután csődközelben van a Postabank - szinte át is lépte ezt a határt, csak ezt nem valljuk be -, tulajdonképpen egy kötelező elemről van szó. Úgy látszik, Bauer képviselőtársam csak a Napi Magyarországot olvassa - egyébként jó újság -, de én a figyelmébe ajánlom a mai Magyar Hírlapot, ahol az Inter-Európa Banktól kezdve az OTP Bankig reklámoznak mindent. (Közbeszólások: Ez nem a reklám helye!)
További lényeges dolgokra utalnék. Az auditor félrevezetésével mint körülménnyel nem nagyon lehet egyetérteni. Az tény, hogy félrevezették az auditort, de ebben az esetben az auditor felelőssége is felmerül; annyival tehát nem intézhető el, hogy félrevezették. Másrészt pedig az Állami Bankfelügyeletnek vagy Tőkepiaci Felügyeletnek - ahogy most nevezzük - is markánsan megáll a felelőssége. Most mindenki Princz Gábor felelősségét vizsgálja, de a korábbi, illetve a jelenlegi bankfelügyeleti vezetők felelősségét is ildomos volna megvizsgálni, mielőtt a konszolidációs milliárdok újból folyósításra kerülnek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban és a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés