DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Már éppen gondolkodtam arról, hogy megemlítem - mint már korábban oly sokszor -, hogy a költségvetés vitájánál talán illő lenne a kormány több tagjának jelen lenni. Éppen ezért az elnök úr szinte a számból vette ki a szót, amikor azt mondta, hogy távol lévő kormánytagokra nem illik hivatkozni vagy nekik címezni kérdést, vagy megjegyzést. Örömünkre szolgálna, ha az elnök úr tenne annak érdekében, hogy itt üljenek a kormány tagjai (Derültség, taps az MSZP soraiból.), és akkor semmi alapja nem lenne ennek a megjegyzésnek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu