DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Többen érintették hozzászólásomat; annyi minden jött össze, hogy lehet, hogy talán többször is kell szólnom - megpróbálom röviden.

Először is Keller képviselőtársamtól én elnézést kérek, ha a megfogalmazásom bármilyen értelemben a kettő azonosságát sejtette volna. Úgy gondolom, hogy a Csúcs-Mádi-Font hármas által benyújtott javaslat arra a célra nem alkalmas, amire benyújtották, de azért mégiscsak érdekes, hogy a Csúcs-Mádi-Fontnak az egytized részére pedig mindenféle őrült helyekről kell előkeríteni valamilyen forrást.

(1.00)

Azt gondolom, az agrárgazdaság támogatása kézzelfoghatóbb és mindenki számára elfogadhatóbb cél, mint az, amire azt a bizonyos 158 milliárdot állítólag szánni akarják.

(A jegyzői széket Vidoven Árpád foglalja el.)

A másik megjegyzésem - s Font képviselőtáram gondolataira vélhetően csak később térhetek vissza, ha lesz rá lehetőségem -: Nikolits képviselő úr említette a 128. sorszámú indítványt. Talán elkerülte a figyelmét, vagy én soroltam fel túl gyorsan, a mi indítványunk a 125. sorszámú indítványt érintette. A 128-ast Kovács Kálmán úr nyújtotta be. Mi a magunk részéről ennyire nem kívántuk megvágni - bocsánat a kifejezésért, talán nem ide való - a nemzetbiztonsági szolgálatokat, bár kétségtelen tény - és ez utalás Keleti képviselőtársam gondolataira is -, hogy a válogatásnál az is szempont volt, hogy ott talán kevésbé fáj.

Eltelt a két perc. Ha képviselőtársaim lehetővé teszik, akkor egy másik alkalommal folytatom.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu