DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Azt gondolom, a hozzászólások színvonala semmivel nem jobb, de biztos, hogy nem rosszabb, mint bármilyen költségvetés kapcsán.

Engedjék meg, hogy például az általános vitában engem ért vád egy elemére utaljak, amikor is Font képviselőtársam utalván arra, amire egyébként büszke vagyok, hogy a III. kerületben választottak meg egyéni választókerületben országgyűlési képviselőnek, hogy mezőgazdasági ügyekben ne szóljak hozzá a III. kerületi szubkultúrás múltammal. Azt gondolom, ez az a színvonal, amelyre utalhatott Áder úr, és nem a szocialista párt hozzászólásai (Taps az MSZP padsoraiban.), hiszen mi rendkívül széles látókörűen igyekszünk megközelíteni a kérdést.

De ha már a III. kerületet említettem, megköszönöm Baja Ferenc képviselőtársamnak, hogy pártfogásába vette az állatvédelmi törvényt. Ez nem egyszerűen csak a vidék ügye, ez az egész országot érinti - erre szerettem volna rávilágítani. De ennek a társállatokat érintő része, higgyék meg kérem, a városokban együttélésünket teszi elfogadhatóvá, vagy lehetetlenné.

Ezért jó, ha egy képviselő nem mindig egyfajta közegben mozog. A mezőgazdasági bizottság elnökeként voltam oly szerencsés - igen, szerencsés -, hogy ezzel a törvénnyel kapcsolatba kerülhettem, és itt döbbenhettem rá, hogy túl azon, hogy ember és állat kapcsolatát alapvetően érintő törvény, de igen, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, a minőségi termékelőállításunk, az eladható termék megtermeléséhez szükséges bizonyítványokhoz is mind elengedhetetlen.

Tehát egy ügy, egy költségvetési tétel ennyiféle összefüggést rejt magában. Kérem, ezeket így végiggondolni, képviselőtársaim. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu