DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés bizottsági vitája során nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány közalkalmazott és közalkalmazott között nem azon az alapon tesz különbséget, hogy mi a végzettsége, mi a munkája társadalmi értéke, mi a gyakorlati ideje, hanem az alapján, hogy a kormánynak az adott közalkalmazotti réteg kedves, nem kedves, érdekérvényesítője miniszter, erős miniszter, nem annyira erős miniszter.
Bár lehet vitatkozni, és vitatják is tisztelt képviselőtársaim, hogy az oktatási miniszter megígért béremelésének megvan-e a fedezete a költségvetésben, azt azonban nem lehet vitatni, hogy a miniszter gondos és lelkiismeretes szolgája ennek az adott közalkalmazotti közegnek. Szeretném azonban látni, hogy az egészségügyi és a szociális ágazat vezető tisztségviselői, ha úgy tetszik, szolgái - bár elegánsabb szóval minisztereknek kellene mondani őket -, ugyanilyen hűséges képviselői, ha tetszik, érdekkijárói egy ugyanolyan hasznos, ugyanolyan tanult és ugyanolyan értékes közalkalmazotti rétegnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés