HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy az államtitkár úr hozzászólt, ámbár a vastag könyvből olvasta fel a passzusokat. De még akkor is jó az ismétlés, mert én azt gondoltam, hogy most fogok hallani valami eltérő dolgot. Szintén egy Budapestet érintő dolgot szeretnék említeni, illetve egy olyat, amit államtitkár úr nem említett.

Nem említette, hogy az M2-es bevezető út, illetve beérkezésekor a Váci utat összekötő szakasz miért maradt ki ebből a vastag könyvből is és az ön felolvasásából is. Lényegében az történik, hogy az M2-es bejön Budapestre, összekötik az M3-assal, és a továbbiakban nem történik semmi, tehát nem indul az északi híd felé sem, és nem köti össze a Váci úttal sem a kormányzat, hacsak valamilyen más tárcapénz, amit nem lehet látni, mert ebben a vastag könyvben nem is jelenik meg, nem fogja biztosítani azt, hogy ez a bizonyos út összekötésre kerüljön. Ha ez nem kerül összekötésre, az északi térségben egy újabb terhet jelent az ott élők számára, hiszen a 2-es út is az M3-asra lesz rávezetve, és így jön rá a Városligetre a két út teljes körű forgalma, ami korábban a régi Váci úton megoszlott.

Nem hallottam államtitkár úr felolvasásában a székesfehérvári elkerülő utat sem felsorolni a beruházások között, ami pedig a korábbi költségvetési elképzelésekben írásban is megjelent. Tehát elkerülhetetlen beruházásról van szó, olyan fontos infrastruktúráról, amely a nemzetközi tranzitforgalom egy jelentős részét bonyolítja le, és nem szerepel.

Nagyon szép felsorolás hangzott el a beruházásokat illetően, mégis arra a következtetésre kell jussak, hogy ez nem több, mint egy 5 százalékos felhalmozásnövekedés azzal szemben, ami egyéb területen, a más típusú tervezés más típusú prioritásaiban 25-30 százalékos.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu