KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége mintegy nyolcvan darab módosító indítványt nyújtott be a költségvetéshez. A képviselőtársaim majd ezekről részletesen fognak beszélni, én most a részletes vitában néhány csomópontról szeretném tájékoztatni, illetve lehetőség szerint bizonyos kérdésekről meggyőzni önöket.
Először azonban el kell mondanom, amit már az általános vitában is kifogásoltunk, hogy úgy kerül sor a költségvetés tárgyalására, hogy közben a bevételt megalapozó adó-, illetve adó jellegű törvények elfogadására már sor került. Ennek következményeként a képviselőknek egyszerűen nincsen lehetőségük arra, hogy csomagként kezelve a költségvetést és a költségvetést megalapozó törvényeket, bizonyos olyan módosításokat hajtsanak végre egy-egy elképzelt rendszer mentén, amely lehetővé tenné, hogy kerek egész javaslatok kerüljenek a Ház elé. Így járt a Szabad Demokraták Szövetsége is, hiszen az adótörvényeknél a javaslatainkat a Ház sorra elutasította. Ezek másik fele módosító indítványként most viszont mégis megjelenik a költségvetésben, hiszen a mi logikánk szerint így tükröződik leginkább az az akarat, amit mi módosító indítványainkkal és természetesen a vitákban képviselt álláspontunkkal érvényesíteni kívántunk.
Az első kérdéskör, amelyről beszélni szeretnék, a nyugdíjak ügye. Nagyon sokszor volt már szó erről a Házban. Ezt most két ok miatt hozom ide újra. Egyrészt megint csak azt kell mondanom, hogy annak idején a vonatkozó javaslatainkat megtettük, ezért most megtettük azt a javaslatunkat is, amely megteremti a forrását a nyugdíjak most még érvényben lévő törvények szerinti emelésének. A másik ügy - amely miatt a nyugdíjkérdést idehoztam - pedig az, hogy egy érdekes történet játszódott le itt a szemünk előtt: a költségvetésben korábban nem szerepelt a nyugdíjtörvény módosítása, egy másik, a költségvetéstől függetlenül benyújtott törvényben szerepelt viszont, abból a törvényből egy módosító javaslattal kivették, és most a költségvetésbe egy módosító javaslattal bekerült. Frakciónk nem támogatja ezt a módosító javaslatot a korábbi álláspontunknak megfelelően. Már most tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy ebben a kérdésben frakciónk név szerinti szavazást fog kérni a módosító javaslatokról történő szavazás esetében.
A második kérdéskör, amelyről beszélni szeretnék, a családi támogatások rendszere, illetve ennek az átalakítása. Erről is nagyon sokat vitatkoztunk már részben az adótörvények, más törvények kapcsán is a Házban. Én most itt arra szeretnék hivatkozni, hogy többször elmondtuk, hogy egy nagyon jelentős jövedelemátcsoportosításra kerül sor a családi támogatási rendszer átalakításával, amellyel kapcsolatban egyébként semmilyen hatásvizsgálat, számítás nem történt. A kormány nem tájékoztatta az elképzeléseinek beterjesztésekor a Házat arról, hogy ezzel vajon hány gyerek kerül jobb helyzetbe, és vajon mennyi lesz azoknak a gyermekeknek vagy családoknak száma, amelyek e változtatás következményeként rosszabb helyzetbe kerülnek.
Hadd ismertessem önökkel a mi számításaink eredményét. Mi úgy látjuk, hogy mintegy 120-125 ezer gyermek lép be újonnan támogatandóként a rendszerbe annak következményeként, hogy a családi támogatásokat alanyi jogúvá tesszük. Ugyanakkor viszont meghaladja majd az 500 ezer főt azoknak a gyermekeknek a száma, akik az új támogatási formák egy - és ráadásul a jelentősebbik - részéből nem fognak tudni teljes egészében vagy részben részesülni.
(17.00)
Ez pedig annak a következménye, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mostani változtatás az adórendszerben fog egy jelentős változtatást ezen a ponton végrehajtani, gyermekszámtól függően lehetővé teszi, hogy a szülők a jövedelemadójuk egy részét visszaigényeljék a költségvetéstől. Igen ám, csakhogy ehhez jövedelem kell, és olyan mértékű jövedelem kell, amely lehetővé teszi az adó visszaigénylését. Azon családok esetében, ahol ilyen nincs, ott ezt a támogatási formát nem fogják tudni majd igénybe venni, számukra tehát marad továbbra is a családi pótlék. Egyébként ők azok a családok, akik ebben a támogatásban korábban is részesültek, amikor még a családi támogatásokat jövedelemhatárhoz kötöttük annak érdekében, hogy a rászorulókhoz juttassuk el a támogatásokat. Ők majd a családi pótlékot fogják továbbra is igénybe venni, igen ám, csakhogy a családi pótlék mértéke az előttünk fekvő javaslatok szerint számszerűen nem nő 1999-ben 1998-hoz képes, ami azt jelenti, hogy reálértéken az infláció következményeként csökkenni fog az értéke, vagyis a több mint 500 ezer gyermeket nevelő család anyagi helyzete ezen az ágon rosszabbodni fog 1999-ben, mint amilyen 1998-ban a helyzetük volt.
Ezért aztán módosító javaslataink egy csoportja ennek a problémának a kezelésére irányul annak érdekében, hogy ne kerüljenek az egyébként nagyon rászoruló családok rosszabb helyzetbe 1999-ben, mint amilyben 1998-ban voltak. Ne kerüljenek, tisztelt képviselőtársaim, a gyermekek okán rosszabb helyzetbe, már csak azért se, mert olyan változtatásokat hajtottunk végre a különböző törvényjavaslatokban, amelyek valamilyen módon az alacsonyabb jövedelműeket egyébként is hátrányosabb helyzetbe hozzák. Gondolok itt például a személyi jövedelemadó törvényben végrehajtott változtatásra, ami az alacsonyabb jövedelműek esetében növeli az adóterhelést, vagy a társadalombiztosításnál végrehajtott változtatásra, ami az egészségügyi járulék mértékét éppen ott növeli meg, ahol az alacsonyabb munkabérért foglalkoztatottak dolgoznak. Ezen munkáltatók terheit növeli, ami bizonytalanná teheti sokak foglalkoztatását.
Ők mindnyájan -, most térek át a harmadik csoportra, amelyről beszélni szeretnék - amikor érzékelik a szociális helyzetük rosszabbodását, és amikor nem találnak megoldást ennek a problémának a kezelésére, azokhoz az önkormányzatokhoz fognak menni szociális támogatásokért, feltehetően azt a hálót keresve, amely a problémáikat képes megoldani - erről a kérdésről már nagyon sok szó esett ma is Házban, és ebből a szempontból Gémesi György felszólalását is nagyon korrektnek tartom -, amelyek esetében most vita van, hogy 9,5-10 százalékkal vagy 12-13 százalékkal nő majd a támogatás, de mindenképpen az infláció körüli értéken; miközben az egyik legnagyobb tételt jelentő bérkiadásaiknál be akarunk betonozni valamit, nevezetesen a pedagógusok részére juttatandó megfelelő bér biztosítását az önkormányzat forrásaiból, mert minden állítással szemben azok az igaz állítások, amelyek azt mondják, hogy nem kap ehhez az önkormányzat többletforrást. Ha infláció körül finanszírozzuk, viszont az egyik legnagyobb tételnél jelentősen megterheljük, ez az azt jelenti, hogy az összes többi területre az inflációnál kevesebbet lesz majd képes költeni, például a szociálpolitikára, például más intézményeinek működtetésére, és például fejlesztéseinek végrehajtására.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Elhangzott Gémesi György felszólalásában, hogy továbbra is megoldatlan az önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakítása. Való igaz, megoldatlan, megoldatlan maradt az elmúlt négy évben is, végül is nem sikerült egy olyan formát találni az azt megelőző években sem, amely a kialakított önkormányzati rendszerrel összhangban úgy biztosít megfelelő forrásokat az önkormányzatoknak, hogy mentesíti majd őket - véglegesen természetesen soha nem lehet - attól a kiszolgáltatott helyzettől, amely a költségvetés aktuális állapota miatt évről évre rájuk nehezedik. Valóban, ennek a kérdésnek a rendezése még az elkövetkezendő évek feladata lesz majd. Hozzáteszem, hogy egy nagyon nehéz feladatról van szó, hiszen az önkormányzatok önállóságát kell garantálnunk, minden önkormányzat esetében kell biztosítanunk a megfelelő források lehetőségét; és nemcsak azon nagy önkormányzatok esetében, amelyek képesek saját adópolitikát folytatni és önálló bevételekre szert tenni, hanem azon több ezer önkormányzatét is, ahol nincs meg a megfelelő erő sem a helyi adópolitikára, és nincs meg a megfelelően terhelhető lakossági és vállalkozói szféra sem egy ilyen adópolitika megfelelő érvényesítésére.
Meg kell tenni mindezt olyan körülmények között, ahol mindannyian azt valljuk, hogy amilyen feladatokat csak lehet, adjunk le az önkormányzatok részére, hiszen az önkormányzatok - erről is többen szóltak már - egy-egy feladatot az államnál lényegesen jobban képesek ellátni. Nincs egy olyan akarat, hogy az önkormányzatok meg akarnának szabadulni feladatoktól, persze a másik oldalon olyan akarat sem nagyon van, amely azt mondaná, hogy az állam túl sok feladatot akarna a továbbiakban az önkormányzatok részére átadni. Egy biztos: a feladat valóban nagyon nehéz, 1999-re sincs megoldva, ettől kezdve viszont szembe kell nézni azzal a problémával, amely az önkormányzatoknál most azért fog keletkezni, mert egy bizonyos ponton kötelezzük őket egy olyan elhatározás végrehajtására, amihez a megfelelő forrásokat a költségvetés részükre nem biztosította. Ez az egyik oldalon a pedagógusbérek esetében jelentkezik, a másik oldalon pedig a feltehetően megmutatkozó vagy jelentkező szociális problémák kezelése mentén fog jelentkezni.
Nem lesz véletlen 1999-ben, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindennek a következményeként az önkormányzatok ott kezdenek el majd takarékoskodni, ahol a leginkább tudnak, visszafogják majd fejlesztési forrásaikat, a fejlesztésekre fordított pénzeszközeiket. Éppen ezért az idevonatkozó módosító javaslataink egy része azt mondja, hogy hagyjunk több személyi jövedelemadót helyben az önkormányzatoknál annak érdekében, hogy a fejlődőképesek tudjanak fejlődni, nem nyúlunk hozzá az elosztási rendszerhez a tekintetben, hogy a kiegyenlítő mechanizmusok maradjanak, hiszen valóban nagyon sok önkormányzat esetében szükség van arra, hogy pozitívan különböztessük meg őket a fejlődőképesektől a támogatási rendszerben. Ugyanakkor viszont nem támogatjuk azt a javaslatot... - egyetértünk az előttünk szólókkal, akik azt mondják, hogy az 1,9 százalékkal az önkormányzatokat ne rövidítsük meg, mert épp az előbb általam elmondott problémákat növelnénk ezekkel -, illetve támogatjuk azokat a javaslatokat,frakciónk is nyújtott be ilyet, amelyek az önkormányzatok részére rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat, cél-, címzett támogatásokat növelik meg valamilyen módon.
Ezt az utóbbit már csak azért is szükségesnek tartjuk, mert az a véleményünk, hogy a kialakult stabil gazdasági helyzet, és az ennek talaján álló gazdasági növekedés - ami most egy fenntartható gazdasági növekedés egyelőre - olyan fontos értéke a magyar gazdaságnak, és olyan fontos záloga az ország jövőbeni fejlődésének, hogy ezt mindenképpen fenn kellene tartanunk. Ezért kell fejlesztési forrásokat biztosítani többek között a gazdasági növekedés alátámasztására is, és ezért nyújtottunk be idevonatkozó javaslatokat, nemcsak az önkormányzatok fejlesztéséhez, hanem általában az infrastrukturális fejlesztésekhez is. Ezért javaslataink egy csoportja az autópálya-építések, az autópálya-fenntartás, illetve a szennyvízkezelés problémáinak megoldása érdekében ad többletforrásokat, többletfeladatokat.
(17.10)
Egy csomópontot szeretnék még kiemelni. Többen szóltak a Házban korábban is, a kormányprogram vitája kapcsán is - mi is elmondtuk -, hogy mennyivel többet kellene fordítani a tudományos kutatás, műszaki fejlesztés kérdéskörére. Ugyanakkor viszont véleményünk szerint a benyújtott költségvetés nem rendezi megnyugtatóan ezt a területet, sőt bizonyos vonatkozásokban csökkenő támogatásokat biztosít, ezért frakciónk megfelelő idevonatkozó javaslatokat is benyújtott.
Természetesen az elején említett problémán túlmenően igyekeztünk megkeresni a költségvetésben a forrásokat javaslataink alátámasztására, és ezeket a forrásokat azokon a pontokon találtuk meg, ahol véleményünk szerint fölöslegesen költekezik a költségvetés vagy a kormányzat: a bürokrácia növelésénél, egyes minisztériumok indokoltnál lényegesen magasabb támogatásnövelésénél, bizonyos programok olyan mértékű túlfinanszírozásánál, amelyekkel szemben úgy gondoljuk, hogy a pénzt sokkal jobb helyeken is fel lehet használni. Javaslataink jelentős része tehát olyan, ahol a megfelelő kiadásnövelésekhez a forrásokat megtaláltuk, ezért aztán ezek jelentős része nem növeli a költségvetés hiányát.
Javaslatainkat a bizottságokban annak rendje és módja szerint leszavazták. Ezzel nincs semmi probléma, tisztelt képviselőtársaim, a dolog így működik. Bár megjegyzem, hogy például nem kapott támogatást az a javaslatunk sem, amellyel éppen az árvíz elleni védekezés támogatását kívántuk növelni; pontosan azért, mert a Házban is szerepelt a téma, hogy milyen problémákat jelentett vagy jelenthetett volna a százéves átlagot meghaladó tiszai árvíz, milyen károkat okozott ez a védelmi művekben, és mennyire fontos e károk elhárítása annak érdekében, hogy az árvíz elleni védekezésünk a jövőben is megfelelő legyen. Nos, ezt a módosító javaslatunkat sem támogatta a többség a bizottságokban, ami csak azért érdekes, mert több alkalommal meghallgathattuk, hogy mekkora összegeket fog a kormányzat fordítani árvíz elleni védekezésre az elkövetkezendő években, csakhogy erre, tisztelt képviselőtársaim, 1999-ben valójában semmilyen többletforrás nem áll rendelkezésre, és idevonatkozó támogatott módosító indítvány sincs a parlament előtt.
A költségvetési vitának és a benyújtott módosító indítványoknak, ezek bizottsági vitájának van egy másik nagyon érdekes vonulata. Igen jelentős módosítások történtek főleg kormánypárti oldalról a költségvetésben. Ez több ponton vonatkozik a szövegszerű módosító javaslatokra, és itt is szeretném kiemelni, hogy van olyan, hogy új törvény módosítása kerül bele a költségvetési törvénybe, pedig már az eredeti változat is 38 törvény módosítását határozta el. Vannak olyan javaslatok, amelyek a költségvetésben szereplő, módosítani szándékozott törvényekhez adnak be újabb módosító javaslatokat olyan pontokon, amelyek nincsenek megnyitva, ahogy ezt megjegyzi egyébként a részünkre kiosztott bizottsági ajánlás is. Ezek a módosító javaslatok házszabályellenesek. Természetesen úgy mennek át, mint kés a vajban; senkit nem zavar, hogy a többség ismét nem tartja be a Házszabályt.
Vannak olyan javaslatok, amelyek részletesebb megvitatást érdemeltek volna. Ilyennek tekintem például a Postabank helyzetének rendezésével kapcsolatos javaslatokat, amelyekről a pénzügyminiszter úr szájából hangzott ma el, hogy nem ismert még pontosan a hiány nagysága, nincsenek meg a részletes elemzések és értékelések. Ilyen alapon néhány soros indoklás mellett beadott módosításról kell majd önöknek szavazniuk, és kell majd önöknek - feltehetően - az 1999-es költségvetésben az 1998-as költségvetést módosítani, és ezzel a hiány mértékét az előre várhatóhoz képest több mint 50 százalékkal megnövelni.
Mindez együtt azt mutatja, tisztelt képviselőtársaim, hogy dacára annak, hogy a költségvetést milyen későn nyújtotta be a kormányzat, az mégis előkészítetlen volt, mégis átgondolatlan volt, hiszen szemmel láthatóan menet közben jutnak a kormányzat eszébe az újabb és újabb ötletek. Ezek nem teszik lehetővé a kellően megalapozott döntés meghozatalát. Ebbe a sorba, az újonnan előkerülő ötletek sorába tartozik az a módosító javaslat - kettő is van ilyen egyébként -, amely az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány támogatását kívánja az egyik javaslat szerint teljes egészében megszüntetni, a másik javaslat esetén pedig támogatásának több mint 90 százalékát elvonni, és ezzel ezen alapítvány működését teljesen lehetetlen helyzetbe hozni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra azért választ kellene kapni - tekintettel arra, hogy a módosító javaslatok ezt nem teszik meg, sőt, olyan indoklásokat tartalmaznak, amelyek értelmezhetetlenek a számunkra -, hogy vajon miért jut eszébe valakinek 1998-ban egy olyan támogatás megszüntetése, ami egy olyan tevékenységet támogat, ami megkísérli feltárni az 1956-ban történteket, és a vizsgálatai dokumentumait folyamatosan hozza nyilvánosságra, ezen keresztül egyrészt az utókor számára megfelelő történelmi elemzéseket biztosítva, másrészt pedig a mi számunkra is megvilágítva, hogy ténylegesen mi is volt 1956-ban, illetve mi volt a későbbiekben 1956 megítélése, és milyen következményei voltak az akkori eseményeknek az akkori időkben. Nem értem, hogy miért kell 1998-ban, és mi az indoka, mi a valódi indoka annak, hogy ezt a támogatást most hirtelen - egy pillanatnyi ötlettől vezéreltetve - kormánypárti képviselőtársaim egy része meg akarja szüntetni, lehetetlenné téve ezzel az '56-os események megfelelő feltárását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Frakciónk tagjai az elkövetkezendő időben módosító indítványainkat részletesen is elemezni fogják, és ismertetni fogják önökkel. Ahogy azt már több alkalommal elmondtuk, a célunk az, hogy módosító javaslatainkon keresztül megkíséreljük azokat a veszélypontokat elhárítani, amelyeket 1999-re vonatkozóan látunk, annak érdekben, hogy azokat a végső célokat, amelyekben feltehetően egyetértünk - nevezetesen, hogy az ország haladjon tovább az euro-atlanti integráció útján - semmi ne veszélyeztesse; hogy a gazdasági növekedés töretlenül fennmaradjon, és hogy ne keletkezzenek most már újabb és újabb feszültségek különböző társadalmi csoportokban, hiszen a gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy ezen feszültségeket fokozatosan kezelni legyünk képesek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés