LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetés általános vitájában felszólaló kormánypárti és ellenzéki képviselők kitértek a területfejlesztés, vidékfejlesztés témakörére.

Felszólalásommal a kialakult vitához szeretnék hozzáfűzni egy-két gondolatot. Kicsit kapcsolódnék ezzel Orosz Sándor képviselőtársam felszólalásához, viszont e késői órán nem kívánok visszaélni ellenzéki képviselőtársaim türelmével, és jómagam megpróbálok egy picit rövidebb lenni nála.

Egyébként nagyon sajnálom, hogy megállt az óra Orosz képviselő úr felszólalásakor, mert így nem biztos, hogy hitelesíthető az a mutatószám, ami szerint ő a mai napon a legtovább beszélt. Azt hiszem, Bauer képviselőtársunkat is sikerült ebben megelőznie. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Az tegnap volt.) Az összevont két napra értem ezt. Viszont biztatónak ítélem azt a mutatót, amely az egy felszólalás alatt kiejtett képviselői neveket és ajánlási pontok számát mutatta. Aggasztónak találom viszont a felszólalást gerjesztő, egy frakción belüli bírálatok nagy számát.

Jómagam mondandóját három téma köré szeretném csoportosítani. A területfejlesztés, vidékfejlesztés és agrárgazdaság kapcsolatára, a vidékfejlesztés költségvetési keretszámaira, és a téma uniós, integrációs megfelelésének kérdésére.

Az ellenzéki képviselők az általános vitában sokszor kifogásolták az agrárszféra támogatási elveit. A fő téma az volt, hogy a kisvállalkozásokat vagy a szövetkezeteket ildomos-e inkább támogatni. Azt gondolom, a vidék és a parasztság problémakörét nem elégséges csak arról az oldalról vizsgálni, hogy milyen üzembérlettel vagy milyen tulajdoni formában működnek a vállalkozások, és hogy azok folyó beruházásait megfelelően támogatja-e az állam, hanem ettől eltérően globálisan kell kezelnünk a falun élő emberek problémáit.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának 10-15 éves történetét vizsgálva bebizonyítható ugyanis, hogy a válságok hatásukat sok esetben nem egy gócpontban és nem egy ágazatban fejtették ki. Igaz ez Ózd és Diósgyőr történetére, ahol a válság igazi kárvallottjai a kistelepülések voltak és az agrárszféra.

Azt gondolom, a fejlesztések esetében is ennek kell lenni a kiindulópontnak. Ezért előremutató - más európai országokhoz hasonlóan - a vidékfejlesztés megjelenése a költségvetésben. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a mezőgazdasági termelési alapokat modernizálnunk kell, vagy hogy emelni kell az agrártermékek feldolgozottsági fokát, illetve biztonságosabbá tenni a piacra jutás feltételeit, hanem arra is figyelni kell, hogy egy adott fejlesztés milyen társadalmi, szociális hatásokat von maga után, illetve milyen egyéb eszközök kellenek ahhoz, hogy a falvak eltartóképessége, az ott élők életszínvonala emelkedjék.

Ennek egyik módja a komplex tervezés és fejlesztés, amely Európa fejlett országaiban már bevált módszer. Azt gondolom, hogy a területfejlesztés, a vidékfejlesztés, az agrárágazat fejlesztése fogalmairól, definiálásáról tovább fog folytatódni ez a vita. Az e területekről alkotott fogalmak nem különülnek el annyira élesen egymástól, hogy ebben vitát kellene folytatni. Ezzel szemben azt tartom fontosnak, hogy a vidéken lakók, és főleg az elmaradott térségben élők gondjai különös figyelemmel kezeltessenek.

Tisztelt Ház! Felmerül a kérdés, hogy az 1999. évi költségvetés forrásoldalon ad-e elegendő biztosítékot ezen célok eléréséhez. Kormánypárti képviselőként azt gondolom, hogy igen. A vidékfejlesztés meglévő és a későbbiekben továbbfejlesztendő intézmény- és eszközrendszere jó alapot nyújthat ahhoz, hogy a vidéken élők nemcsak a szokásos piaci mechanizmusokon és az állami prevenciókon keresztül fejlődjenek, hanem újszerű fejlesztési elemek bevezetésére, falusi turizmusra, környezetkímélő, fenntartható fejlődési irányokra, vagy hagyományőrző tevékenységek újraélesztésére egyaránt lehetőség nyílhat.

Ezzel a több lábon állás feltételei megteremthetők, illetve létrehozható az adott térség számára a legcélszerűbb hosszú távra ható fejlesztés. Természetes, hogy ezen feladatokhoz források kellenek, minthogy az is természetes, hogy nem lehet olyan költségvetés, amelynél minden terület elégedett lehet a biztosított forrásokkal.

Az elmúlt évek forrásaihoz képest jelentős forrástöbbletek vannak a területi kiegyenlítést szolgáló támogatások és a cél jellegű decentralizált támogatások vonatkozásában. Az 1998. évi 13,3 milliárd forinttal szemben 1999. évben ezen területeken 16,3 milliárd, azaz 23 százalékkal több forrás áll rendelkezésre. A vidékfejlesztési célfeladatok közül elsősorban a segélyprogramok forrásai emelkedtek. Itt viszont jelentős 6,6 milliárd forintos az emelkedés.

(1.40)

Így összességében vidékfejlesztési feladatok végzésére és az intézményrendszer finanszírozására 22,8 milliárd forint áll rendelkezésre 1999-ben. A területfejlesztési pénzeszközök mintegy 40 milliárd forintja az összes 1999. évi fejlesztési pénzeszköz 480 milliárd forintjához képest alacsonynak ítélendő, mely arányt a következő években célszerűnek látszik javítani.

A költségvetés jelenleg a folyamatosság elve alapján támogatja a megyei területfejlesztési tanácsokat, és elkülönített, biztos forrásokat nyújt a tervezési statisztikai régiók működéséhez. Egyes speciális régiók futó programjaira is lettek elkülönítve források ugyanúgy, mint a programtervezésre, mely az uniós strukturális alapok igénylésének módszertani elsajátításához szükséges.

Fontosnak tartom azt a rendszer stabilitása szempontjából, hogy a területfejlesztési tanácsok mellett a regionális tanácsok működéséhez is kiszámíthatóan járul hozzá az állam. Azt gondolom, hogy a garantált állami finanszírozás mellett azonban további lépéseket kell tennünk képviselőként abba az irányba, hogy a helyi önkormányzatok és szervezetek is támogassák ezen területek és munkaszervezetek működését.

Tisztelt Ház! Érdemes arra is kitérni, hogy a vidékfejlesztés jelenlegi helyzete mennyiben felelhet meg az uniós elvárásoknak. Az elkövetkezendő évek nagy feladata lesz a parlament számára, hogy milyen intézményi struktúrát alakít ki a hosszú távú területfejlesztés, a vidékfejlesztés vonatkozásában, ezen belül milyen erősségű és összetételű stabil régiók jönnek létre, milyen lesz a megyék szerepe, melyek lesznek a kistérségek feladatai.

A Phare-segélyprogramok alapelvei, úgy mint a decentralizált döntéshozatal, a források addíciója, a partnerségen alapuló együttműködések is egyre nagyobb teret kapnak mind a segélyprogramokban, mind a speciális térségfejlesztési programokban. Lényeges elemnek tartom ezek közül a partnerség gondolatát. Ez ma még elég szokatlan elem mind a vállalkozások, mind az önkormányzatok gondolkodásmódjában. A gazdasági és költségvetési szervezetek ugyanis az utóbbi években inkább ahhoz szoktak hozzá a piacgazdaság működési mechanizmusából adódóan, hogy saját magukra legyenek utalva. Célszerűbbnek tűnik számukra, ha csak a saját érdekeiket veszik számításba és ódzkodnak minden olyan dologtól, ami közös. Ez természetes folyamat és gondolkodásmód egyrészről, makrogazdasági szinten azonban feleslegesen a kapacitások létrehozását indukálhatja, megnövelve ezzel az össztársadalmi költségeket.

A valós partnerség kialakításához sokszor nem elég a közvetlenül érdekelt felek együttműködési hajlandósága, a megállapodások létrehozásához közvetítő szereplő is szükséges. Elképzelésem szerint ilyen szerepet kell a jövőben betölteniük a kistérségi vagy regionális fejlesztési szervezeteknek. Ezért gondolom, hogy ezen szervezetek működése mindenképpen kívánatos.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu