MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tényleg nehéz és hosszú téma a Postabank helyzete, és ez tényleg egy olyan súlyos örökség, amit Bauer képviselőtársam sem mondott el nekünk, amikor a kormányváltás megtörtént, hiszen ő kormánypártiként tisztában lehetett volna azzal, hogy mi történik, és miért alakul ki 100 milliárdos nagyságrendű veszteség a Postabanknál. Sajnálatos módon ezt nekünk a választások után meg kellett érteni, hogy ez bizony egy ilyen kormányzás volt, és ilyen árnyoldalakat is - mint utódnak - egyáltalán fel kell vállalnunk. Mi ezeket a problémákat a kormánypárton belül megbeszéltük. A kormány a nyilvánosság előtt, sajtótájékoztatón is, Bauer képviselőtársam által is hozzáférhetően szembesítette ezzel sajnos a közvéleményt, hiszen nem takargathattuk - elődünkkel ellentétben - ezt a problémát. Tehát ez egy olyan veszteség, ami nekünk, higgye el, a legfájóbb dolog, és nem mi találtuk ki ezt a veszteséget, nem mi halmoztuk föl a veszteséget, hanem talán egy kicsit annak az oldalnak önmagába kéne néznie, és reméljük, hogy ezt a felszólalásokban meg is fogja tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu