PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is nagy figyelemmel hallgattam Homa János képviselőtársam felolvasását. Az jutott eszembe, a beszéd haszna abban van, hogy az ember legalább utólag elgondolkodhat azon, amit mondott. Remélem, Homa János képviselőtársam is ezt teszi.

Ugyanis nem azzal van baj, hogy az ellenzéki képviselők nem értették meg a millenniumi elképzelés lényegét; hanem nagyon nehéz annak a lényegét megérteni, kedves képviselőtársam, amelynek a koncepciója nemcsak számunkra nem ismert, hanem a polgárok számára sem ismert kellőképpen.

Az sem ismert, hogy a 25 milliárd forint jelentős részét milyen pályázati alapon és hogyan kívánják felosztani. Ha ugyanis ismert lenne, akkor nem történt volna meg az az eset, amely éppen lakóhelyem, Veszprém önkormányzatával esett meg a legutóbbi időszakban: a kormánybiztosi iroda vezetője arról tájékoztatta, hogy már egy elkezdett programot kell abbahagynia. Felmerül a gyanú, hogy miért. Mivel nem ismert számunkra a döntés indoka, az elbírálás szempontja sem, és mivel nem írtak ki új pályázatot ebben a kérdéskörben, így nagyon aggályos, hogy szakmai szempontok alapján döntöttek-e, vagy politikai szempontok alapján, ugyanúgy, ahogy tették ezt a Nemzeti Színház, a 4-es metró vagy az ítélőtáblák helyszínének megváltoztatásáról szóló döntésüknél. Veszprém polgármestere ugyanis az MSZP és az SZDSZ támogatásával került a székbe, s az önök logikája szerint ellenzéki városnak minősül.

Így tehát nem az a baj, hiszen mi is, még a korábbi ciklusban is azt mondtuk, hogy a millenniumi megünneplése pártok és politika feletti ünnep kell hogy legyen. De ehhez hozzátartozik - kedves fideszes képviselőtársaim -, hogy a koncepció kialakításában ugyanúgy, mint ahogy ez '97-ben és '98-ban az emlékbizottság részéről történt, részt vehessenek a parlamenti pártok képviselői, az egyházak és más jelentős társadalmi szervezetek képviselői mellett.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu