POZSGAI BALÁZS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Orosz Sándor képviselőtársam olyan nagy mértékben érintette az agrárágazatot, hogy ez rengeteg gondolatot vetett fel bennem, amivel ki tudom egészíteni a már beadott, a jelzett nevekkel elmondott módosító indítványokat. Csak abban a kérdésben szeretném kiegészíteni, ami az EU-konformitással volt kapcsolatos, s arra a bevezető kérdésére reagálnék, amelyet úgy vetett föl, hogy hogyan él meg a paraszt.
Azt már sejtjük, hogy külföldön hogyan fog megélni a paraszt, mondjuk, tíz év múlva. Ha a francia példát hozom, ahol ma mintegy 750 ezer ember foglalkozik főfoglalkozásúként a mezőgazdasággal, és tíz múlva 150 ezerrel számolnak - tehát ez a tendencia, egy nagymértékű koncentráció -, s ehhez a megfelelő gépeket már gyártják, 44 méter szélességű permetezőgépeket; ezzel szemben a mi agrárszabályozásunk, a költségvetési támogatás olyan módon mozdul el, hogy a mezőgazdaság mind kisebb részekre való szakadását eredményezi. S ily módon képtelen ez a költségvetés felvállalni azt, hogy a piacra jutást is olyan mértékben tudja támogatni, hogy ott nemhogy a piacokat bővíteni, de még megtartani sem tudjuk.
Két perc elteltével nem tudom, sajnos, folytatni, majd ha lesz máskor időm. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés