POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bízom benne, hogy mezőgazdasági témában utoljára szólok hozzá.

Mádi képviselőtársam - aki épp az imént távozott el a teremből - tette fel a kérdést, hogy a jövőt tekintve mi az elképzelésünk. Én a 229. módosító indítvánnyal válaszolok, amely a beruházások további növekedésére ad keretet. Bízom benne, ha ebben képviselőtársaim közösen kormánypárti oldalról is megadják a zöld utat, lehetőség lesz arra, hogy a tényleges belső piacok - és most itt a termelői piacra gondolok - kiépítésére is sor kerülhet.

Nem akarom az elnök urat megszólítani, de bízom abban, hogy mint Csorna környéki képviselő, összefogva a Győr-Moson-Sopron megyei képviselőkkel, lehetőséget teremtünk arra, hogy az ott meglévő mezőgazdasági termelés olyan módon is hasznosuljon, hogy a termelők által létesített piacon értékesíthessék a termékeiket.

Én elfogadom, hogy ez az elmúlt időszaknak is hibája volt, annak ellenére, hogy erre az állam akkor is támogatást adott, de a keretek szűkös volta nem tette lehetővé, hogy ezeket a piacokat a termelők önmaguk teremtsék meg. Én bízom benne, hogy ez majd a költségvetés módosító javaslatainak a megszavazásával lehetővé válik, kérem ehhez az államtitkár úr támogatását is!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu