TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben Baja képviselőtársunk miniszteri expozénak is beillő felszólalásában igen sok komolytalan kitétel volt, éppen ezért nem is lehet miniszteri expozénak nevezni. Mindjárt a környezetvédelmi bizottságot meggyanúsítja azzal, hogy a kormánypárti képviselői a Központi Környezetvédelmi Alap működését akarják folytatni. Természetesen nem szeretnénk folytatni a Központi Környezetvédelmi Alap működését, ugyanis egyáltalán nem voltunk megelégedve annak formájával és tartalmával, így természetesen egyet is értett a bizottság kormánypárti oldala az alap - mint különálló pénzügyi alap - megszüntetésével.
Azt hiszem, nem kell külön részletezni az elmúlt egy-két év anomáliáit a Központi Környezetvédelmi Alap körül, amelyet éppen Baja képviselőtársunk tud a legmélyebben elmondani nekünk - bár ebből tényeket nem mondott el, csak szép, hangzatos szavakat. A környezetvédelmi tárcánál hiányolja a beruházási összegeket. Természetesen a környezetvédelmi célelőirányzaton kívül még más fejezetekben is található környezetvédelmi, illetve természetvédelmi célra felhasználható pénzösszeg, éppen ezért nem szerencsés ez a kitétele, valamint más tárcáknál is kimondottan környezetvédelmi feladatok megvalósítására különítettek el pénzösszegeket, igaz hogy nem környezetvédelmi címkével.
Köszönöm, elnök asszony. (Varga Mihály tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés