DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy az elmúlt fél órában fontos és pontos megfogalmazások hangzottak el arról, hogy mi a viszonya a Szocialista Pártnak ehhez az alkotmánymódosításhoz. Utalni szeretnék Bauer Tamás és Juhász Ferenc hozzászólásaira, akik nagyon pontosan bemutatták, hogy először is: nincs köze a NATO-csatlakozásnak ehhez az alkotmánymódosításhoz. Aki ezt állítja, vagy nincs tisztában a dolog tartalmával, vagy tisztában van, de úgy gondolja, hogy ebben a helyzetben muszáj ezzel a dolog lényegéről elvonni a figyelmet.

Kettő: teljesen világos, amit Bauer Tamás is mondott, hogy itt a kormány és az Országgyűlés viszonyát érintő szabályozási tételekről van szó, amelynek viszont alapvető feltétele, hogy egy elvállalható mértékű bizalom legyen, ennyiben vitatkozom Hende államtitkár úrral. Igenis létezik a bizalomnak egy minimuma, ahol még emberek - függetlenül attól, hogy eltérő álláspontot képviselnek - képesek egymással érintkezni, és a legalapvetőbb kérdésekben nem félnek attól, hogy a másik fél teljességgel elfogadhatatlan lépésekre készül.

Ez az a bizalom, amely valóban egy hosszabb folyamat részeként sérült, sérül és tegnap tetőzött ez a folyamat, és ezért mondja egyebek között a Szocialista Párt is a Szabad Demokraták Szövetsége mellett, tehát a két ellenzéki párt, hogy ilyen körülmények között a kormány és az Országgyűlés viszonyát érintő szabályozásban, a kormány mozgásterét könnyítő szabályozásban nem kíván együttműködni. Ha nem ez lenne az oka, akkor önök nem tudnának magyarázatot adni arra, hogy a mai ülésen szintén napirenden szereplő kérdéskörben, ami igenis szükséges a NATO-csatlakozáshoz, miért fogja majd megszavazni az ellenzék is ezt a javaslatot.

(11.40)

Ez a dolog lényege, nem érdemes erről félrebeszélni! Juhász Ferenc pontosan fogalmazott: a fő feltétel az, hogy ratifikálni kell majd a megfelelő okmányokat, és hogy bennünket demokratikus országnak ítéljen meg a külvilág is. Ez az, amiben nem segít egy olyan kijelentés, hogy Magyarországon ellenzék nélkül is működik a parlament.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu