MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagycsaládosként szeretnék hozzászólni a vitának ebben a szakaszában, és nem is annyira a saját családom problémáit szeretném felvetni. Sok hasonló, öt-, hat-, hét-, nyolc-, kilenc-, tízgyerekes családdal tartjuk a kapcsolatot, és nagyon közelről ismerem az ő problémájukat. Ennek tükrében azt kell mondanunk, hogy nagyon tiszteletre méltó a kormány törekvése, hogy a családot állítja a támogatás középpontjába, és osztozunk abban az aggodalomban, amely a népesség fogyásával kapcsolatos, de úgy gondoljuk, ha megnézzük a skalár számokat, akkor bizony nem elegendőek a jóindulatú célkitűzések, hanem többet kell tenni.

Úgy gondolom, hogy a minimális elvárás az, amit Béki Gabrielláék és mások egy sor javaslatban megfogalmaztak, hogy a családi pótléknak az inflációt követnie kell; azt hiszem, hogy ez a minimum. Ez a minimum, és az ő javaslataik erre irányultak, hogy az előre kalkulált, csökkenő inflációval a nominális értéknek igenis arányt kell tartania, mert akkor maradunk azon a szinten mi, gyerekesek, amelyen jelenleg vagyunk. A családtámogatás egyértelműen a legelemibb öncélja a társadalomnak, hiszen a fennmaradását segíti, és a töredékét biztosítják az állami támogatások, a családi pótlék és más szociális juttatások a gyereknevelés tényleges költségeinek. Ha teoretice teljes mértékig anyagilag kompenzálnánk a szülőknek a gyerekekre való anyagi ráfordítását, még akkor is a szülők lennének a nagyobb vonalúak, hiszen az energiájukat, az idejüket, a szeretetüket a gyerekekre fordítják. De erről a teoretikus helyzetről szó sincs! Valójában talán egynegyedét, egyötödét ha fedezi a családi pótlék a gyermekek minimális szinten való igényeit. Úgy gondolom, hogy ez a minimum lenne.

Ráadásul hallottunk olyan érveket nagyon sokszor, hogy azt a pénzt, amelyet a nyugdíjasoktól lecsípnek, a gyerekekre fogják fordítani. Gyönyörű példákat hallottunk, hogy nagycsaládban kell gondolkozni, ahol ott van a nagymama, esetleg a nagypapa is él még, ott vannak az unokák, és akkor majd az unokák kapják meg azt a pénzt, amit a nyugdíjból, a munkával szerzett járadékból a kormány most le kíván vonni. De hol van ez, hol jelenik meg? Hol van? Nem lehet észrevenni! Ha nem valorizáljuk a családi pótlékot, akkor erről szó sincsen! Hova kerülnek a nyugdíjasoktól elvett pénzek?

Nem akarom a saját példámat venni, mert ez egy extrém dolog, de bizony nagyon sok olyan család van, ahol esetleg a szülők nyugdíjasok; mondjuk, egy rendőrtiszt, egy katonatiszt vagy egy munkában megnyomorodott szövőnő, aki nyugdíjba kerül, és még van kiskorú gyermeke, aki után családi pótlékot kap. Az ő nyugdíjából elvesz a kormány, de nem teszi hozzá a családi pótlékhoz. Úgy gondolom, hogy tisztesség és becsület dolga lenne a 21. számú, a 20. számú vagy valamelyik, a családi pótlék valorizálására irányuló javaslat elfogadása. Itt azt kell látnunk, hogy ezzel bizony sem az előterjesztő, sem a bizottságok nagy része nem értett egyet.

A másik rész, amihez hozzá szeretnék szólni, Kristyánné Aknai Erzsébet képviselő 44. szám alatti javaslata, amely törölni javasolta azt a passzust, hogy a három hónapot meghaladó egybefüggő külföldi tartózkodás időtartamára nem jár gyermekgondozási támogatás. Ez egy nagyon sommás és merev dolog, és visszaköszön a régi pártállami idők szabályozása. Akkor volt az, hogy ha a nagymamát kihívták, mondjuk, Ausztriába vagy Németországba a disszidált gyerekei, akkor arra az időre, amíg ő kint volt, nem kapta a nyugdíját, szüneteltették, tartsa el más. Nem az a szemlélet volt, hogy az a járadék jár neki, hanem egész egyszerűen akkor törvényerejű rendelettel megvonták. Ez a szemlélet köszön itt vissza, és teljesen életszerűtlen. Meg sem kérdezik, hogy miért megy külföldre. Na és, külföldön nem kell ellátnia önmagát és a gyermekét, nem kell gondoznia a gyermekét?!

Tisztelt Kormány és Kormánypártok! Egy történelmi szituáció folytán itt, a Kárpát-medencében külföldön is élnek magyarok, és nagyon életszerű lehet az, ha a gyermekgondozási támogatásban részesülő szülő egyszerűen az ő szüleihez elmegy pár hónapra. Hadd mondjam el, hogy az én összes nagyszülőm a Felvidéken, Szlovákia földjében nyugszik, és gyerekkoromban rengeteget voltunk náluk édesanyámmal együtt. Miért ne lehetne elképzelni azt, hogy akár Gyergyószentmiklósra, akár a Vajdaságba vagy a Felvidékre elmegy a gyermekgondozási támogatásban részesülő szülő az ő szüleihez, és viszi a gyermekét magával? Hol van erre lehetőség?! Pedig ez egy eléggé gyakori eset, nem rendkívüli eset, és legalább annyi lenne a törvényben, hogy az illetékes hatóságnál be lehetne jelenteni vagy indokolni lehetne, hogy miért megy oda.

Egy sommás, tiltó rendelkezés van, és úgy gondolom, hogy ennek elhagyása, a 44. számú javaslat támogatása feltétlenül fontos lenne. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu