SIMON JÓZSEF (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Eredetileg Gyimóthy Géza képviselőtársam felvetéséhez szerettem volna visszacsatolni, de Horváth János képviselő úr előbb befejezett kétpercese, azt hiszem, sokkal fontosabb dologra irányította rá a figyelmet. Eltekintek attól, hogy ezt a pár másodpercet arra használjam fel, hogy mindenkinek tudtára adjam, annak idején nem könnyű szívvel fogadtuk el a Bokros-csomaghoz kötődően a rászorultság elvét a családi támogatásoknál.
Utólag is azt mondom, hogy talán hiba volt, és csak a súlyos gazdasági kényszer menthet fel minket az alól, hogy rosszul léptünk, mert a társadalmi szolidaritásnak a legfontosabb területen, a gyermeknevelés vonatkozásában bontottuk meg azt a szövetét, amely a jobb helyzetű családok és a gyengébb képességű, anyagi erejű családok közötti szolidaritást erősíthette volna.
Itt csatolok Horváth képviselőtársam mondataihoz: nem vagyunk tisztességesek, majdhogynem becstelenek vagyunk, ha nem vesszük tudomásul, hogy ebben a társadalomban, amelyben élünk, nemcsak az anyagi javak vannak egyenlőtlenül elosztva, hanem a tudás is egyenlőtlenül van elosztva, a ma létező tudás. Ez a szabály pedig, amelyet most bevezetni készül a tisztelt kormányzó pártok mindegyike, ezt az egyenlőtlenséget nem veszi figyelembe. Érdekkövetést kér számon olyan rétegeken, olyan csoportokon, olyan családokon, amelyeknek hiányzik az ehhez szükséges alapvető ismerete. Mi, akik tudjuk, hogy így van, nem vagyunk becsületesek, nem vagyunk tisztességesek, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk.
Ezért mindannyiunk felelőssége, hogy ezekkel a létező viszonyokkal számot vetünk-e. Nem kell ehhez különösebben hivatkozni kutatókra. Én azt kívánom, hogy szembesüljünk a majdani statisztikai eredmények előtt azokkal a folyamatokkal, amelyeket ezzel a lépéssel elindíthatunk. Én Surján Lászlónak mondom tisztelettel, hogy azt hiszem, kereszténydemokrataként (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezer oka van arra, hogy ezt a véleményét, amit itt a Ház előtt kifejtett, újragondolja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés