SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezennel tudatom itt mindenkivel, hogy a naiv idealizmus áthatja a parlamenti patkó mindkét oldalát. Áthat a naiv idealizmus minket is, ellenzékieket is, mert még mindig küzdünk olyan javaslatok és olyan módosító csomag mentén, amiről tudjuk, hogy süket fülekre talál, mert más értékrendet jelenít meg, mint a tisztelt kormánypárt által megfogalmazott értékrend. Még mindig küzdünk, mert bízunk abban, hogy mindaz a meditatív gondolkodás, ami itt azért csírájában néhol fölmerült, talán valamennyire átüti a kormánypárt kemény falait.

Mi rugalmasak is voltunk a módosító javaslataink elkészítésénél, mert két csomagban állítottuk össze a módosító javaslatainkat. Egyrészt az egyik csomagban növelni tervezzük a családi pótlékot mint összeget, a másik variációban, ha ez nem kerül támogatásra - és tudjuk, hogy sajnos nem kerül támogatásra -, a nevelési ellátás összegét terveztük módosítani, éspedig úgy, hogy a jövő évi várható infláció összegét figyelembe véve 11 százalékkal, illetve 14 százalékkal. Mindezt akkor, amikor a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek a parlamenti általános vitája volt, már elmondtam, hogy kicsit furcsa helyzetben vagyunk, mert a személyi jövedelemadó-csomagról úgy kellett beszélnünk, hogy nem tudtuk, hogy a családi pótlékkal mi lesz.

Most, ebben a helyzetben ugyanaz a helyzet érint bennünket, mert ha emlékeznek rá a tisztelt kollegáim, akkor ott arról volt szó, hogy két gyermekkedvezmény került fölvezetésre, és a Fidesz örömmel tudósította az országot és a rá szavazókat - akik szerintem töredékében polgárok, a többiek inkább megtévesztett szavazók voltak - arról, hogy a magasabb gyermekkedvezményt fogják támogatni, viszont ez együtt jár azzal - és akkor ezt nem nevezték nevén -, hogy a családi pótlék összege viszont nem fog nőni.

Tehát úgy gondolom, akkor vezették meg először a választóikat, amikor ezt a két törvényt különválasztva hozták a Ház elé, illetve azt az alternatívát javasolták, illetve tálalták elénk, hogy a magasabb gyermekkedvezménnyel jobban járnak a családok. Nem számolták ki ugyanis a családok, hogy nagyon sokan nem tudják ezeket igénybe venni, pontosan az a kör, akik az emelt családi pótlékot igénybe veszik. Tehát a gyermekek több mint a felét hátrányosan érinti ez az úgynevezett jó szövegű családtámogatási rendszer, ami pontosan szembemegy azzal, amit a Fidesz a választási kampányában fennen hirdetett, tehát, hogy kiegyenlíti az esélyeket, az esélyegyenlőséget javítja, és segít a családoknak a gyermekvállalás terheiben. Úgy gondolom, nem következett ez be. Tehát mi tisztelettel ajánljuk még mindig, újfent és mondom, naiv idealizmustól áthatva, hogy itt van a mi módosító csomagunk, lehet támogatni.

Ezenkívül van egy másik nagyon fontos módosító javaslatunk, ami egy új szemléletet hozna be, és úgy gondolom, nagyon jól megfelel a kormánypártok gondolatmenetének, éspedig az, hogy a gyermekgondozási támogatásokat, tehát a gyest például növelni lehetne. A gyest most elég bizonytalan számítási technikákkal az öregségi nyugdíjminimumhoz köti, de nem tudjuk, hogy az jövőre a szociális minimum összegével lesz-e egyenlő. De igazándiból számunkra, ha igaz mindaz, amit hirdettek, akkor ezt meg is lehetne jeleníteni, éspedig úgy, hogy nem az öregségi nyugdíjminimumhoz lehetne kötni, hanem a minimálbér bizonyos százalékához, és a szocialista képviselőcsoportból azt a javaslatot tártuk a bizottság, illetve a parlament elé, hogy annak 80 százalékában határozzuk meg mindazt az összeget, amivel a gyermeket vállaló családok társadalom számára hasznos tevékenységét elismeri a kormány.

(19.30)

Úgy gondolom, ennek van egy pozitív üzenete; ha ez a pozitív üzenet eljut az emberekhez, akkor valahol valamilyen kis szikrányi javulás talán a demográfiai pozícióban is elérhető. Van egy másik módosító javaslatunk is, amelyet ennek a gondolatmenetnek a folyományaként lehetne értelmezni, ez pedig az anyasági támogatás egyösszegű kifizetésének és szintén nem a nyugdíjminimumhoz, hanem a minimálbérhez kötése. Mindnyájan, akiknek gyerekei vannak - és remélem, ebben a parlamentben sokan vagyunk akár nagycsaládosok is -, emlékszünk arra, hogy egy újszülött érkezése szinte lakodalmi kiadásokkal egyenlő minden család költségvetésében, tehát annak a támogatásnak, amelyet a társadalom honoráriumként fizet a családnak, ennek az összegét így lehetne növelni, tehát a minimálbér 150 százalékában javasoljuk ezt az összeget megállapítani.

Tudom, hogy ahogy a nyugdíjemelést a kormánypárti többség visszahozta és napi politikai csatározások prédájává züllesztette le, ugyanígy a családi pótléknak, illetve a családtámogatási ellátásoknak is várhatóan ez lesz majd a sorsa. Pontosan ezt elkerülendő egy olyan módosító javaslatot is megfogalmaztunk, ami automatizmust hozna a rendszerbe, az automatizmusnak a lényege pedig az értékállóság garantálása, tehát miután tudjuk, hogy az eltelt időszakban, sajnos, a családi pótlék rendkívül nagy értékvesztése volt megfigyelhető, tapasztalható, ezért a várható inflációt figyelmen kívül hagyjuk, mert ez bizonytalan, hanem a nettó bérnövekedés két százalékkal növelt összegét javasoljuk mi figyelembe venni itt az automatizmusnál.

Én ezt ajánlanám szíves figyelmébe képviselőtársaimnak, és rendítsék meg azt a véleményemet, hogy mi itt tulajdonképpen ilyen kötelező gyakorlatokat végzünk csak akkor, amikor beszélünk, és talán ha partnerként kezelnek bennünket, és elfogadják tőlünk a jobbító szándékot, ezt úgy lehetne megjeleníteni, úgy lehetne megtestesíteni, hogy néhányat elfogadnak ezekből a javaslatokból, amelyek igazán azt célozzák, amit önök is akarnak. És ha tényleg igaz az, hogy az ország gazdasági eredményei alapján lehet többet juttatni, akkor ne a gazdag családok gyermekeinek juttassunk, hanem tényleg a rászorultaknak.

Köszönöm szíves figyelmüket, és arra szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy fogadjanak el ezekből módosítókat, lesz rá lehetőség, mert ki fogjuk kérni ezeket a szavazásnál, tehát meg lehet változtatni a véleményüket. Ebben bízva ülök le most, és köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu