ELNÖK: Képviselő úr, nem ügyrendi a hozzászólása, és úgy gondolom, rátérhetünk a napirendre. (Dr. Bánk Attila: Elnök asszony, ön vezeti a vitát. - Zaj.) Én megtettem azokat az intézkedéseket, amiket szükséges megtenni jelen esetben is. Kérem mindannyiukat, hogy őrizzék meg higgadtságukat!
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a mai napirendi pont tárgyalására megjelent országgyűlési biztosokat. Az emberi jogi bizottság a Házszabály 88. § (1) bekezdése alapján az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 50. évfordulója alkalmából politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be, amelyet P/551. számon kaptak kézhez.
Most a nyilatkozattervezet általános vitájára kerül sor, majd ennek lezárása után az elfogadásáról határozunk, amely a Házszabály idézett rendelkezése szerint a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatát igényli. (Folyamatos zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság csütörtöki ülésén megállapodás született az előterjesztés tárgyalásának menetéről. Ennek alapján az előterjesztő felszólalására tíz perc, a bizottsági előadók felszólalására öt perc, a képviselőcsoportok nevében felszólaló egy-egy képviselő részére tíz-tíz perc áll rendelkezésre.
Először megadom a szót Kósáné Kovács Magdának, az emberi jogi bizottság elnökének, a napirendi pont előadójának. Öné a szó, bizottsági elnök asszony. Kérem, hogy a hozzászólást kísérjék figyelemmel, képviselőtársaim!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés