HORTOBÁGYI KRISZTINA (Fidesz): Lehet, hogy félreértettem, amit a képviselő úr az első mondatában kérdezett. A részletes vita első körében visszavontuk azt az indítványt, ami a gyed bevezetését célozza, de a mai nap folyamán újból benyújtottuk, más forrás megnevezésével. Nem csinálok belőle titkot: a gyes mellett, a gyessel egy sorban fog megjelenni a költségvetés módosító javaslatai között, mivel eléggé valószínű, hogy aki a gyest igénybe veszi, a gyedet nem fogja igénybe venni és fordítva.
A többi fölvetésére pedig csak annyit tudok válaszolni, hogy nagyon remélem, hogy ez az utolsó év, amikor a gyes, a családi pótlék és az egyéb anyasági támogatások, illetve a gyermekekhez kapcsolódó egyéb ellátások nem emelkedtek.
Köszönöm. (Taps minden oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés