MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az embernek néha érzése, hogy nem éppen a legjobb fordulója van a vitának, és nem akarok belemenni olyan kérdésekre, hogy most ki a polgár, ki a nem polgár, ki a szakértő, ki a nem szakértő. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Szerintem ez nem pártállás kérdése, hanem másfajta kritériumok alapján lehet ezt meghatározni, tehát nagyon szerencsétlennek tartom az ilyen típusú felvetéseket.

(15.40)

Ez a nyugdíjemelés tényleg nem egy hosszú távú és tényleg nem minden szempontból szerencsés megoldás. Nem az első eset egyébként, hogy nem egyforma mértékkel emelkednek a nyugdíjak összegei. Csak arra hívnám föl a figyelmet, hogy akkor, amikor a szocialista képviselők az adótörvények vitájában lázasan védik szerintük a legalacsonyabb szociális helyzetű rétegek érdekeit, akkor ugyanezt nem teszik a nyugdíjasvitában, mert a nyugdíjasvitában mi adunk 25 százalékot a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezőknek (Közbeszólás az ellenzék oldaláról: Ez nem igaz!) - akkor meg már a másik érdeket mondják. Tehát, ha ez az érdekük, akkor itt a középrétegeket támogatják, ha az az érdekük, ott meg a szegény rétegeket támogatják, éppen attól függően, hogy hogy tudják támadni a kormányt. (Zaj az ellenzék, szórványos taps a kormánypártok soraiban.); ami egy dicséretes dolog, mert nyilvánvalóan az ellenzék dolga az, hogy támadja a kormányt, négy évig egy-egy ciklusban minden ellenzéki képviselőnek ez részben kötelessége is, majd a választók eldöntik, hogy hogyan feleltek meg azoknak a konstruktív elvárásoknak, amiket magukkal szemben is megfogalmaztak.

A másik dolog, sajnos olyan örökséggel kellett szembesülni, nem akarok erről sokat beszélni, mint a Postabank tétele áll, mondjuk. (Derültség az ellenzék soraiban.) A kérdéses, vitatott nyugdíjösszegnek sokszorosa úszott el (Bauer Tamás: Nincs elúszva!) azzal, hogy négy éven keresztül a kormány nem volt képes arra, hogy a Postabank veszteségei tekintetében a sarkára álljon, és megfelelő intézkedéseket hozzon, amit nagyon sajnálunk, hogy ez is ránk maradt.

Sokat beszélünk a gazdasági növekedésről, ami tényleg látható, ugyanakkor keveset arról a társadalmi deficitről, amit mindannyian észlelhetünk a közbiztonságban, az egészségügy helyzetében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), az oktatásban, amiről tisztelt képviselőtársaim beszélhetnének mint örökség, csak nem olyan büszkeséggel esetleg, mint más dolgokról, de attól ez még ugyanúgy örökség marad.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu