DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Először is szeretném eloszlatni a képviselő úr félreértését, mert nincs adórendőrség, és nem is lesz. (Taps a kormánypártok soraiból.) A képviselő úr előtt van az a törvény, amely az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, rövidebb nevén az APEH nyomozati jogköréről szól, és amely egy nyomozó hivatalt hoz létre az adóhatóságon belül. Ez nem adórendőrség!
Képviselő úr második félreértését is szeretném eloszlatni. Ennek a hivatalnak a vezetője - vagy Keller úr szóhasználatában: főnöke - nem dr. Simicska Lajos úr lesz, ő egyéb irányú elfoglaltságai miatt ezt a posztot nem tudja ellátni, ő ugyanis az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke. Az adóhivatal nyomozati hatósága az adóhivatal elnökhelyettesének irányítása alatt fog állni, és mint nyomozati hatóság az ügyészség felügyelete alatt fog állni.
A harmadik kérdését sem nagyon értem, hogy milyen jelentős terhet okozott a költségvetésnek Simicska úr. Kétségtelen, hogy az utóbbi időben szervezett lejáratási kampány - vagy legalább úgy tűnik, hogy szervezett lejáratási kampány - folyik dr. Simicska Lajos úr ellen, ami gyakran rágalmakra és hamis kijelentésekre alapul. Nagyon bízom abban, hogy az Eörsi Mátyás képviselő úr ellen indított per kapcsán lehetőség lesz arra, hogy ezeket a tényeket tisztázzák, és a bíróság ki fogja mondani, hogy ki a hibás, és milyen kárt okozott.
Egyelőre a rendelkezésemre álló tények alapján azt tudom mondani, hogy dr. Simicska Lajos úr január 1-jétől családi pótlékot fog igénybe venni, mivel a családi pótlék alanyi jogon fog járni, és gyermekei után ő is igénybe fogja venni - ez lehet, hogy jelentős terheket fog okozni a költségvetésnek -, de egyéb olyan terhekről egyelőre nincsenek bizonyítékaink, amelyeket Simicska úr okozott volna, azon kívül, hogy rendszeresen fizet adót. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Mindenesetre azt kérem, hogy ha a képviselő úrnak vagy bárki másnak bizonyítékai vagy dokumentumai vannak, akkor forduljon a bírósághoz ezzel kapcsolatban. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés