ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. A kérdésem megfogalmazásakor a kormányprogram új médiapolitikára vonatkozó ígérete, illetve a médiumok függetlensége melletti kiállása lebegett a szemem előtt. Felszólalásomban akkor is jeleztem, hogy a média nem független, ezt tehát először meg kell teremtenünk, hogy megőrizhessük. Ennek az intézményeken belülről kell kiindulnia, és úgy vélem, hogy ez kezdődött most el.

Az a tény, hogy a biztonsági őr meg merte állítani Szirányi János volt elnök-művészeti igazgatót, saját becsületes munkavégzése mellett az elnökség támogató magatartását is feltételezi. Reméljük, hogy a kormány, sőt az Országgyűlés elvi egyetértésből biztosítja az intézmény vezetőit egy szigorú és következetes vizsgálat lebonyolításához. Reméljük továbbá, hogy nem leszünk olyan Tocsik-típusú ügy tanúi, amellyel a média sokkal súlyosabb problémáinak elfedését kísérlik meg a médiatörvény módosítására a felkészítő viták előtt és közben.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu