ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/573. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételét. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 250 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételét elfogadta.

(16.50)

Kovács László, MSZP, Kiss Péter, MSZP, dr. Vágvölgyi János, MSZP, Molnár Róbert, FKGP, képviselő urak gépét kérem bekapcsolni.

Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság sürgős tárgyalást kérve benyújtotta az Országos Rádió és Televízió Testület 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatát T/574. számon. Most nem kérdezem meg Szekeres Imre képviselő urat, hogy kívánja-e indokolni, mert az előbb már indokolta. Viszont kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/574. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 276 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételét elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Frajna Imre, Domokos László és Horváth Zsolt képviselők, Fidesz, sürgős tárgyalást kérve benyújtották a gyermekgondozási díj intézményének ismételt bevezetéséről szóló H/554. számú országgyűlési határozati javaslatukat. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánják-e a sürgősséget indokolni két percben. (Nem.) Nem kívánják.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/554. számú országgyűlési határozati javaslat sürgős tárgyalásbavételét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 175 igen szavazattal, 103 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett a határozati javaslat sürgős tárgyalásbavételét elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az SZDSZ képviselőcsoportja a Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján az Országgyűlés döntését kérte a Bauer Tamás és Eörsi Mátyás képviselő urak által H/149. számon benyújtott, az APEH elnöke korábbi cégeinek adóhatósági vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslatának tárgysorozatba-vételéről. Az indítvány tárgysorozatba-vételét a számvevőszéki bizottság október 19-i ülésén elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 98. § (5) bekezdése alapján a tárgysorozatba-vételről az Országgyűlés az előterjesztőnek maximum ötperces felszólalása után határoz. A tárgysorozatba-vétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint egy független képviselő legfeljebb két perc időtartamban felszólalhat, majd az előterjesztő a felszólalásokra maximum kétperces időtartamban válaszolhat.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, a határozati javaslat előterjesztőjének. (Felzúdulás és huhogás a kormánypárti oldalon. - Szabados Tamás: Huhogni Fradi-meccsen szokás!)

Forrás: parlament.hu