VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon a természetvédelmi tevékenység döntő és egyben szinte kizárólagos eszköze a jogi szabályozás. Így volt ez a múltban, és így van a jelenben is. Így van ez annak ellenére, hogy a természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény európai, talán világszínvonalú.
Senki nem vonja kétségbe, hogy szükség van a természet védelmére, de azt méltánytalannak érzem, hogy a védett területeken - amelyek általában az ország elmaradott térségei - élő és gazdálkodó embereket a korlátozásokból adódóan jelentős anyagi veszteség érje, ők viseljék el a magyar természetvédelem összes terheit. Ezáltal versenyképtelenekké válnak a természetvédelmi területeken kívül élő és gazdálkodó ingatlantulajdonosokkal szemben.
Mondanom sem kell, hogy ez a gond elsősorban a kisgazdaságokat érinti, és nem a szövetkezeteket, amelyek más területeken és más forrásokból pótolhatják az így keletkezett veszteségeiket.
Körzetemben helyezkedik a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet 22 151 hektár területtel, és itt a gondot tovább fokozza az a tény is, hogy két község, Dóc és Baks belterületei is védettek.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy szükség van a természet védelmére, de a jelenleginél korszerűbb formában. A támogatásoknak ki kell dolgozni és meg kell teremteni a költség hátterét, ugyanakkor a természetvédelemről szóló idézett törvény vonatkozó fejezetében leírtakat bővíteni kellene a természetvédelmi területeken élő és gazdálkodó tulajdonosokra általában. Ez jogszabály-alkotási kérdés lenne. A törvény kártalanításra vonatkozó elrendelései is a levegőben lógnak költségvetési háttér nélkül. És mint jogszabály-alkotási kérdés: a kártalanítás részletes szabályaira mielőbb meg kellene születniük a szükséges kormányrendeleteknek.
Úgy hiszem, hogy az említett gondok valós, országszerte jelentkező problémák. Tudomásom szerint kilenc nemzeti park létezik hazánkban. Mind a kártalanítás, mind pedig a támogatás rendszerének költségvetési és jogszabályi kimunkálása nemcsak az érintettek közérzetét - és persze anyagi helyzetét - javíthatják jelentősen, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozásunk előkészítésének is része kell hogy legyen.
Tisztelt Államtitkár Úr! Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés