DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány 44/A. §-a rögzíti az önkormányzatok szabad működésének alapelveit, és ennek értelmében a társulási és a régiós együttműködés kialakítása az önkormányzatok diszkrecionális hatáskörébe tartozik, tehát ebbe állami szinten belenyúlni nem lehet.

Ugyanakkor kétségtelen tény az, hogy az eurorégió kialakítása talán most a legfontosabb feladataink közé tartozik, ezért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium minden lehetséges támogatást megad ennek az eurorégiónak a kialakítása érdekében is. Tájékoztatom a képviselő asszonyt arról, hogy a határ menti regionális tanács átalakulását eurorégióvá ennek megfelelően támogattuk, és Zala megye csatlakozása érdekében megkerestük levélben a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei közgyűlések elnökeit, a megyék közigazgatási hivatalait, valamint a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságát is, kérve az ügyben közreműködésüket.

Boros Imre miniszter úr a Karl Stix tartományfőnök úrral folytatott megbeszélésén is felvetette Zala megye csatlakozási igényét, tehát azt minden irányú és szintű támogatással magunk is szeretnénk elérni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ilyen módon biztosíthatom a képviselő asszonyt arról, hogy ez a törekvés rövid időn belül várhatóan sikerre fog vezetni.

Köszönöm a kérdését.

Forrás: parlament.hu