HORVÁTH BÉLA (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Csak nagyon röviden szeretném indokolni a határozati javaslatomat. Valóban, szeptember elején nyújtottam be az államalapításunk és kereszténységünk felvétele ezeréves évfordulójának előkészítése tárgyában az országgyűlési határozati javaslatomat, hogy egy eseti parlamenti bizottság álljon föl. Mint ahogy az indoklásomban is írtam, egy hatpárti, a hat frakció által képviselt eseti bizottság felállítását kezdeményeztem, és külön szeretném most ismételten aláhúzni, hogy a Független Kisgazdapárt kiemelten kíván foglalkozni e rendkívül nagy jelentőségű nemzeti ünnepünkkel.
Való igaz, hogy a tisztelt Ház vezetése az indítványomat a kulturális bizottságnak adta ki, de a dolog pikantériája az, hogy a kulturális bizottság gyakorlatilag ellenérdekelt volt a kérdésben, hiszen időközben a kulturális bizottság létrehozott egy albizottságot ebben a témakörben a saját tagjaiból, tehát értelemszerűen nem támogatta ezt az indítványomat. Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy a Független Kisgazdapárt úgy ítéli meg, hogy ez a rendezvénysorozat 2000-ben nem pusztán kulturális rendezvény, hanem több hónapon át tartó eseménysorozat, amely érinti a vidékfejlesztést, az idegenforgalmat, sportrendezvényeket foglal magába. Ezen túlmenően úgy gondoltam, hogy ha az Országgyűlés egy hatpárti eseti bizottságot állít föl, akkor hatékonyan tudjuk a kormányzati szervekkel, a civil szférával, az önkormányzatokkal és az egyházi szervezetekkel is a kapcsolatot folyamatosan tartani. Kicsit viccesen azt is mondhatnám, hogy ahogy a kulturális bizottság fölállított egy albizottságot, ilyen alapon a vallásügyi bizottság is fölállíthatna egy albizottságot, hiszen kereszténységünk felvételének ezeréves évfordulójáról van szó.
Tiszteletre méltóan a kulturális bizottság elnöke tájékoztatta a többi parlamenti bizottságot, hogy aki érdeklődik, részt vehet az albizottság működésében. Képviselőtársaim az alakuló ülésen részt is vettek, ennek ellenére, mivel a Házszabály más bizottsági tagok számára nem teszi lehetővé, hogy ebben az albizottságban tevékenykedjünk, érdemben részt vegyünk, ezért továbbra is fönntartom ezt az indítványomat, és külön köszönöm, hogy a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja is kezdeményezte, hogy erről a teljes Ház plénuma előtt szavazzunk. És köszönöm azt a lehetőséget, hogy a nyilvánosság előtt ismét elmondhatom, hogy a Független Kisgazdapárt többnek értékeli ezt a rendezvénysorozatot pusztán egy kulturális eseménynél.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés