DEUTSCH TAMÁS (Fidesz): (Közbekiáltások az MSZP soraiból: Milyen minőségben?) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az Országgyűlés asztalán fekvő javaslat ugyan csak részben, de helyreállítja a médiatörvény szerinti állapotot két, egész pontosan három közszolgálati kuratóriumi elnökség esetében. A helyzet tudniillik az, hogy valóban hosszú hónapok óta a médiatörvény rendelkezéseivel ellentétes, törvénytelen helyzet állt elő, s ennek a törvénytelen helyzetnek a feloldását célozták azok a kezdeményezések, amelyek jegyében a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja a nyár elején és a nyár végén is tárgyalóasztalhoz ültette a parlamenti frakciók képviselőit.
Ezeken a tárgyalásokon sajnos nem sikerült egy megítélésünk szerint egyértelmű jogi kérdésben megegyezésre jutnunk. A Kósa Ferenc képviselő úr által említett 1995-ös tárgyalássorozat során éppen én voltam az, aki a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja nevében azt a megoldást javasoltam, hogy a közalapítványi kuratóriumi elnökségek esetében is azt a jogi megoldást alkalmazzuk, amely jogi megoldást az Országos Rádió és Televízió Testület esetében alkalmazza a médiatörvény, azaz, ha olyan országgyűlési képviselőcsoport által jelölt kuratóriumi elnökségi tag, amely országgyűlési képviselőcsoport megszűnik a parlamentben, annak a kuratóriumi elnökségi tagnak a kuratóriumi elnökségi megbízatása is egyidejűleg szűnjön meg. Ezt a megoldást alkalmazza a médiatörvény az Országos Rádió és Televízió Testület esetében.
1995-ben mind én, mind pedig az akkori ellenzéki frakciók öntől, tisztelt képviselő úr, Magyar Bálinttól, Jánosi Györgytől és Molnár Pétertől kaptunk jogi, politikai és morális kioktatást arról, hogy elképzelésünk tarthatatlan, nem értjük, hogy mit jelent a közalapítványi kuratóriumi elnökségek függetlensége, ilyen értelemben tehát elképzelhetetlen az a megoldás, amit mi akkor javasoltunk. Ha akkor elfogadják a képviselő úrék azt a megoldást, amit javasolunk, ma ezzel a faramuci helyzettel nem kellene szembenézni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az a kötelességünk, hogy a médiatörvény ellentmondásos törvényi helyeit is mindaddig betartsuk, ameddig azt nem sikerül módosítanunk. Ma ez a megoldás szerepel a médiatörvényben, a törvényesség helyreállítását szolgálja ez a döntés. (Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ soraiban, taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés