DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyarország NATO-csatlakozása előtti utolsó fontos és elengedhetetlen törvényhozási lépés van most napirenden. A holnapi nap folyamán, reményeink szerint és a támogatásunkkal együtt, a Magyar Országgyűlés dönteni fog az ország csatlakozásáról, s egyúttal megerősíti a washingtoni szerződést.

Fontos eseményről van szó. Az elmúlt napokban, de talán mondhatnám, az elmúlt egy-két évben gyakran kértek engem lakossági fórumokon, de a sajtóban is arra, hogyan tudnám egy mondatban megfogalmazni ennek a lépésnek a valódi jelentőségét. Ha egy mondatban kell válaszolni erre, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarország ezzel válik végérvényesen és visszafordíthatatlanul egyenrangú tagjává a szabad és demokratikus nemzetek közösségének. Más szavakkal azt is mondhatnám: ezzel válunk végérvényesen a Nyugat részévé. Ez az a program, amelyre a rendszerváltás adott felhatalmazást mindannyiunk számára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem csoda, ha a parlament képviselőinek, pártjainak túlnyomó többsége legalább ebben a kérdésben maradéktalanul egyet tud érteni.

Több történelmi visszatekintés hangzott el az elmúlt fél-háromnegyed órában. Ehhez csak nagyon kis mértékben szeretnék hozzájárulni, hiszen a tények, az előzmények mindannyiunk számára ismertek. Abból indulok ki, hogy 1956-nak is van jelentősége Magyarország csatlakozása szempontjából, még akkor is, ha a forradalom és szabadságharc nem a NATO-hoz való csatlakozást, hanem a semlegességet tűzte ki célul. De egyúttal megfogalmazta ennek a nemzetnek a törekvését az önálló független külpolitika alakítására, s megfogalmazta ennek a nemzetnek a törekvését a szabad nemzetek közösségéhez való tartozásra. Ezek olyan üzenetek, amelyeket 1990-ben válthattunk valóra, illetve kezdhettünk valóra váltani.

1990-ben már több politikus, politikai párt megfogalmazta ezt a törekvést, de hivatalos parlamenti dokumentumba először 1993-ban került Magyarország csatlakozási igénye. Sokan emlékeznek rá képviselőtársaim közül, akik részesei voltak ennek a dokumentumnak, megfogalmazóik között voltak - éppen most Mécs Imre képviselőtársamat látom, de sokakat fel tudnék sorolni ebben a teremben -, akik hozzájárultak ehhez a nagy fontosságú dokumentumhoz, mely elsőként kitűzte és a parlament által is támogatva tűzte ki célként Magyarország csatlakozását. '94 januárja közelebb vitt minket a célhoz, hiszen a békepartnerség létrejöttével szerződéses viszony alakulhatott ki Magyarország és a NATO között, s egyúttal megkezdődött Magyarország tudatos, szervezett felkészítése a majdani csatlakozásra. 1995-ben egy számunkra fájdalmas, de a térség szempontjából mégis fontos, közös fellépés kezdődött el az akkori IFOR, majd később az SFOR keretében, s ennek is része volt abban, hogy ma Magyarország, illetve Csehország és Lengyelország felvételéről beszélhetünk.

Végezetül: 1997-ben, a NATO-tagállamok madridi csúcstalálkozóján meghívták e három tagállamot, s '97 novemberében a magyar társadalom szavazóinak túlnyomó többsége, a résztvevőknek mintegy 85 százaléka Magyarország csatlakozása mellett voksolt.

(15.40)

Tehát ennél erőteljesebb felhatalmazással aligha rendelkezhetnének magyar politikusok akkor, amikor holnap dönteniük kell ebben a fontos kérdésben.

Lehet, hogy tisztelt képviselőtársaimnak és még inkább a magyar társadalom tagjainak elege van már abból a marakodásból, ami akörül folyik, hogy vajon kinek van több érdeme Magyarország NATO-csatlakozásában, s valóban feleslegesek és méltatlanok is ezek a viták. Úgy gondolom, hogy a csatlakozás főszereplői, az igazi alanyai a magyar társadalom tagjai. Nélkülük, ellenükre soha nem jöhetett volna létre Magyarország NATO-tagsága. És bizony, mindaz az áldozatvállalás és mindaz a pozitív támogatás, ami ebben a kérdésben megnyilvánult, erősítette Magyarország belépési feltételeit, illetve Magyarország szándékait és Magyarország lehetőségeit.

Tehát a magyar társadalom közös sikeréről van szó, és egyúttal azoknak a politikai erőknek a közös sikeréről és az egymást követő különböző összetételű kormányok közös sikeréről, melyek elvezették az országot odáig, hogy kisvártatva, már a jövő hónapban valóban a magyar lobogót is felvonják Brüsszelben a NATO székháza előtt. Bizony, ebben szerepe volt a ma már sokszor megidézett gazdasági stabilizációnak, hiszen a NATO-nak feltétele volt, hogy stabil, kiszámítható tagjai legyenek. Szerepe volt, méghozzá fontos szerepe volt Magyarország szomszédsági politikájának, Magyarország külpolitikájának. Ezt a külpolitikát partnereink, szövetségeseink kiszámíthatónak, megbízhatónak tekintették; ahogyan Clinton elnök egy levelében fogalmazott, amelyet a korábbi magyar miniszterelnökhöz intézett: Magyarország nem a térség stabilitásának fogyasztója, hanem előállítója és biztosítéka lett. Tehát mi egy olyan szerepet tudtunk betölteni térségünkben, amely nemcsak számunkra, hanem az egész európai és a nemzetközi közösség számára is pozitív biztosítékot jelenthetett, stabilizáló szerepet töltött be. Bizony, az ország elmúlt nyolcéves szereplésének és az elmúlt négy évnek is ebben jócskán volt szerepe.

A felvételi kritériumokat, amelyeket hivatalos formában soha nem írtak le, nem tettek közzé, Perry, volt amerikai védelmi miniszter nagyon plasztikusan, négy pontban fogalmazta meg. E négy pont első pontja vagy feltétele az adott ország stabil demokratikus berendezkedése volt. Ez bizony számunkra is fontos, mert ez azt jelenti, hogy Magyarországot stabil demokráciának tekintik, s ez azt jelenti, hogy a NATO csak olyan országokat fogad be, amelyek képesek a stabil demokráciák játékszabályainak kialakítására és betartására. Érdekünk tehát, hogy a NATO mind Magyarországon, mind a térségben már pusztán a létével és a csatlakozási, bővítési folyamat egészével a demokratizálódás folyamatához érdemben hozzá tudjon járulni. A NATO-t alkotó tagállamok mindegyike teljesíti ezeket a feltételeket, és nyilván a jövendő tagállamoknak is teljesíteniük kell.

Megszólíttattam, ezért kénytelen vagyok röviden reagálni Lányi Zsolt képviselőtársam felvetésére, bár a magam ízlése szerint itt most a belpolitikai vitákat nem szívesen kevertem volna bele a holnapi döntésbe, hiszen a holnapi döntésben ez nem játszik szerepet. Lányi képviselőtársam fölvetette, hogy az alkotmánymódosítás elengedhetetlen feltétel, s aki nem támogatja az alkotmánymódosítást, az nem támogatja igazából a felvételt sem, vagy nem jó szívvel teszi ezt.

Mindez, tisztelt képviselőtársaim, nem így van. Az alkotmánymódosításnak az a változata - amellyel egyébként öt párt egyetértett, beleértve a Szabad Demokraták Szövetségét is, s a mai napig sem bíráljuk tartalmilag ezt a megállapodást, sőt elfogadhatónak tartjuk - sehol nem volt megfogalmazott feltétele Magyarország csatlakozásának. Nem is lehetett az, hiszen van NATO-tagállam, amelyben ha nem is pontosan ilyen, de valamelyest összehasonlítható szerep hárul a parlamentre, s hadd hívjam föl tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy Csehországban a cseh parlamenti szabályok nagyon emlékeztetnek, csaknem azonosak a magyar szabályokkal, nem ennyire szigorúak, de minden lépést parlamenti ellenőrzéshez kötnek, s ott egyáltalán föl sem merült az alkotmány módosításának az igénye. Jóllehet, mi egyetértettünk abban és továbbra is egyetértünk, hogy az interoperabilitás - csúnya kifejezés -, tehát a súrlódásmentes, zökkenőmentes együttműködés érdekében célszerű és ésszerű lehet ez az alkotmánymódosítás.

Innen is kénytelen vagyok jelezni, hogy továbbra is készen állunk ennek a támogatására. De ezt a támogatást csak akkor áll módunkban a parlamentben is, a szavazás során is kifejezésre juttatni, ha vissza tudunk térni a parlamenti normalitásnak ahhoz az állapotához, amely a megállapodás pillanatában érvényben volt. Amikor ezt a megállapodást aláírták a politikai pártok, illetve a pártok frakcióvezetői, akkor ez még megelőzte a vizsgálóbizottság felállításáról, illetve a vizsgálóbizottságok személyi összetételéről szóló szavazást. Mi úgy gondoljuk, ha a kormány elvárja a parlamenttől, hogy ezzel a bizalommal megajándékozza, akkor a parlament pártjai és az ellenzéki pártjai is joggal várhatják el, hogy a korábban élvezett jogaikat ne csorbítsák, azokat tartsák tiszteletben. Tehát, tisztelt képviselőtársaim, továbbra is az az álláspontunk, hogy amennyiben vissza tudunk térni, és reméljük, hogy a meghirdetett együttműködés szelleme erre kiterjedhet, akkor kölcsönösen, együttes erővel el tudjuk fogadni ezt az alkotmánymódosítást.

Ami a NATO-csatlakozás Magyar Honvédségre gyakorolt hatását illeti - hiszen fontos hatásról van szó, érintették már képviselőtársaim, talán legrészletesebben Lányi elnök úr az imént -, mi magunk is abból indulunk ki, hogy ez egy pozitív hatás, már eddig is érzékelhető volt, hogy a magyar haderőreform munkálatai a NATO-csatlakozás perspektívájában fölgyorsultak, pozitív irányban léptünk előre. Az úgynevezett "három C" - az angol rövidítés alapján -, tehát a kommunikáció, a kontroll és a parancsnoki rendszer reformja megkezdődött. Természetesen még nem dőlhetünk hátra a karosszékben, nem mondhatjuk azt, hogy minden tekintetben kompatíbilis a hadseregünk a NATO-elvárásokkal, de a tendenciák jók és jó irányba mennek, a hatások pozitívak, tehát ezt mi a magunk részéről támogatni tudjuk.

Ugyanakkor a szabaddemokraták többször megfogalmazták, és innen is üzenni szeretnénk, hogy a ciklus végéig a magunk részéről kívánatosnak és szerencsésnek tartanánk a hivatásos hadseregre történő áttérést. Ennek a feltételei a mi megítélésünk szerint adottak, a NATO-tagállamok jelentős részében már ma is a hivatásos hadseregek játsszák a döntő szerepet, még ha a sorkatonaság fennmarad is.

A magunk részéről tehát szorgalmazzuk, hogy egyúttal Magyarország a haderőreform és a hadseregfejlesztés új távlataiban már a ciklus végére vegye napirendre a korszerű hivatásos hadsereg megteremtését. Alapvetően nincs eltérés a pártok között abban a tekintetben, hogy ez a cél, ez a végállomás, az ütemezésben van: mi megalapozottnak tartjuk azt az ütemezést, amely ezt 2002-re képes teljesíteni.

Korábbi felszólalás, talán Kovács László frakcióvezető úr felszólalása, érintette a nyitott kapuk politikájának elvét. Magam is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Magyarországnak megítélésem szerint nem lehet más az álláspontja, mint a nyitott kapuk politikájának az elve. Erkölcsi kötelességünk és elementáris érdekünk a nyitott kapuk politikájának fenntartása, hiszen egy most csatlakozó ország nem tehet mást, mint hogy támogatja a később csatlakozók felvételét, és természetesen érdekünk is az, hogy a térségben minél több csatlakozó állam legyen, természetesen az úgynevezett Perry-kritériumok megtartása mellett. Tehát amikor támogatjuk további államok csatlakozását, s felmerül Románia, Szlovénia, Szlovákia csatlakozása, ki kell tartanunk azon elvek mellett, hogy csak azok az országok csatlakozhatnak, amelyek éppúgy teljesítik a Perry-kritériumokat, mint ahogy a most csatlakozó három ország egyértelműen teljesíteni tudta. De politikánknak ebben nyíltnak, egyértelműnek és világosnak kell lennie.

A csatlakozás, illetve a tagság új feladatok elé állítja a magyar külpolitikát. Én bízom abban, hogy ez a magyar külpolitika képes lesz eleget tenni az új kihívásoknak, hiszen a magyar külpolitikának most már alkotó módon, tevékenyen kell hozzájárulni az új NATO-identitás kialakításához. A NATO eredetileg úgy jött létre, mint a szovjet fenyegetés, a világhatalmi fenyegetés elleni hatékony védelem szervezete. A mai feladatai különböznek ettől. Ma elsősorban Európa biztonságát és békéjét nem egy tömeges támadás veszélye fenyegeti, hanem sokkal inkább az etnikai konfliktusok, a különböző belső viszályok, a nemzetközi terrorizmus - tehát ezek az új feladatok -, amelyek elleni hatékony védelmet a NATO-tagállamok még nem találták meg, bár én úgy ítélem meg, hogy jó irányba haladnak. Magyarországnak hozzá kell járulnia ehhez. A magyar külpolitikának mostantól folyamatosan olyan kérdésekkel kell felelősségteljesen ütköznie és álláspontját kialakítani, amelyeket korábban páholyból szemlélhetett.

(15.50)

Hiszen nem volt igazából tényezője számos olyan esetleges konfliktusnak, globális, világpolitikai kihívásnak, amelynek a NATO tagjaként ma már egyenrangú alakítója és résztvevője lehet. Ez tehát egyszerre kihívás, de másfelől persze kötelesség is. Amikor csatlakozunk a NATO-hoz, tudnunk kell, hogy nemcsak a védelemből származó előnyöket, hanem az ehhez tartozó kötelezettségeket is vállalnunk kell. Úgy gondoljuk, hogy vállalni is fogjuk, és vállalni is tudjuk, és amennyiben a magyar kormány a külpolitikájában ezeket az elveket követi, annyiban úgy érzem, hogy a felelős ellenzék részéről ezekben a törekvésekben támogatásra fog lelni.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fog meglepetést okozni az önök számára, már korábban is említettem, most végezetül ismételten szeretném leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége feltétel nélkül és fenntartás nélkül támogatni fogja a holnapi szavazás során a törvényjavaslatot, annak mindkét elemét, a csatlakozás kinyilvánítását éppúgy, mint a washingtoni szerződést.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban, valamint a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu