KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt üdvözli és rendkívül fontosnak tartja, hogy az új kormányzat a jogbiztonság elvét maximálisan szem előtt tartja, és mindazokkal a szervekkel a beszámoltatást elvégzi, amelyek a közpénzekkel gazdálkodnak, és az egyik ilyen szerv a Közbeszerzések Tanácsa. Ez lényegében azt jelenti, hogy ez a szervezet számot ad arról, hogy az állampolgárok pénzét, a különböző közpénzt felhasználó állami, önkormányzati szervek, más intézmények és szervezetek hogyan használták fel ezeket a közpénzeket, és hogy ez a rendszer hogyan működik.

Úgy gondoljuk, minden magyar állampolgárnak joga van tudni, hogy saját pénzével a közhivatalok hogyan sáfárkodtak. A beszámoltatási kötelezettség jelzi azt, hogy mennyire szükséges ezeknek az ellenőrzése, illetve az állampolgároknak erről való tájékoztatása.

A beszámolónak először a pozitív tartalmáról kívánnék szólni. Az Országgyűlés elé került anyag korrekt módon vázolja azt a helyzetet, amelyben a közbeszerzésekről szóló törvényt alkalmazni kellett.

Egyetértünk azzal, hogy a Közbeszerzések Tanácsa titkárságának, a Közbeszerzési Értesítő szerkesztőségének, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottságnak igen nehéz dolga volt a még ki nem alakult elhelyezési, munkaszervezési problémák, valamint az igen gyakran nehezen, ellentmondásosan értelmezhető jogi szabályozás miatt. Úgy látjuk, hogy a nehézségek rányomták bélyegüket a tanács, illetőleg a döntőbizottság működésére.

Néhány észrevételt kívánnék tenni a beszámoló konkrét tartalmához. Az anyag ténymegállapításokat és statisztikát, ebből levont következtetéseket tartalmaz, és a jövőre vonatkozóan bizonyos kérdésekben javaslatokat vetít előre. A tényekkel és statisztikákkal nem kívánunk vitába szállni, azonban a megállapítások, következtetések és a jövő útja tekintetében, különösen a közbeszerzésekről szóló törvény módosításának előestéjén szükségesnek tartjuk, hogy leglényegesebb gondolatainkat a tisztelt Ház elé tárjuk.

Véleményünk szerint a tanácsnak nincs igazi lehetősége a törvény érvényesülésének figyelemmel kísérésére. A tanács szép számú tagból áll, a személycserék gyakoriak, s mivel lényegében működése bizottsági jellegű, ezért nem tartjuk igazán alkalmasnak arra, hogy a törvény által rárótt feladatoknak hatékonyan eleget tudjon tenni.

A tanács munkaszervezete, a titkárság igen kis létszámú. A tanács lényegében a titkárság anyagai, előterjesztései alapján dolgozik.

A törvény a tanács feladatává teszi a közbeszerzési jogszabályokkal kapcsolatos kezdeményezést.

(19.40)

Kétségtelen, hogy a jogalkotásért felelős szervezetek számára hasznosak lehetnek a tanács problémafelvetései, de túlzásnak tűnik ezt úgy értelmezni, hogy a kis létszámú titkárság munkája alapján a bizottsági jelleggel működő tanács jogszabály-előkészítést végezzen. Úgy látjuk, hogy a tanács csak impulzusokat adhat az igazságügyi tárcának, de nem elvárható, hogy normaszöveget készítsen elő.

A törvény szerint a tanácsnak feladata, hogy a jogszabályok keretei között azok végrehajtását elősegítő ajánlásokat készítsen. Az eddigiekben a jogalkotás rendjébe nehezen illeszthető ajánlások arra szolgáltak, hogy a közbeszerzési törvény által hagyott hézagokat betöltsék, sokszor lényegében jogszabályként működjenek. Örvendetesnek tartjuk, hogy az ajánlások száma csökkent.

Minden szabály annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Egy példát említve, kissé illuzórikusnak tartjuk a törvény azon lehetőségét, hogy a tanács tagjai vagy azok megbízottai az ajánlatok felbontásánál jelen lehessenek. Jó lett volna, ha tájékoztatást kaptunk volna arról, hogy erre eddig számszerűen hányszor volt példa.

A közbeszerzési oktatás kérdését az előző kormányzat elhanyagolta. Ez konkrétan 1997-ben nem indult be. Ez is jól példázza, hogy a tanács mint időszakonként összeülő testület, illetőleg kis létszámú titkársága nem lehet alkalmas arra, hogy ilyen operatív feladatokat megvalósítson.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem a tanács, hanem a rendszer hibája, hogy a tanács gyakorlatilag nem tudja figyelemmel kísérni a megkötött szerződések teljesítését. Ez a közbeszerzési rendszer egyik alapvető gyenge pontja. Tipikus, az átgondoltságot nélkülöző jogi szabályozás esete az, amikor a jogszabály csak kötelezettségeket ír elő, de ehhez eszközrendszert nem teremt meg; az ellenőrzési rendszer hiányosságai biztatást jelentenek a visszaélésekre.

Az anyag jelentős terjedelemben foglalkozik az eljárási fajtákkal, és megállapítja, hogy a tárgyalásos eljárások száma magas, és foglalkozik ezen eljárási típus visszaszorításával. Úgy érezzük, szólnunk kell arról, hogy tévesnek tartjuk azt a beállítást, hogy a tárgyalásos eljárás a többihez képest bűnös eljárás, amely nagy lehetőséget kínál a visszaélésekre. Érdemes talán az európai statisztikákra is odafigyelni. Az Európa Füzetek Közbeszerzés az Európai Unióban című kiadványának 89. oldalán például az található, hogy Franciaországban a közbeszerzések 52,5 százaléka tárgyalásos eljárás útján történik. Tudomásom szerint Olaszországban ez a szám 38 százalék, amelyhez képest a magyarországi 30 százalék nem mondható magasnak.

A probléma lényege nem az, hogy magas a tárgyalásos eljárások aránya - mert csalni, visszaélést elkövetni ügyesen, a nyílt és a meghívásos eljárásban is lehet -, hanem az, hogy nincs megfelelő ellenőrzési mechanizmus. Más oldalról megközelítve a kérdést, a tárgyalásos eljárást gyakran azért alkalmazzák az ajánlatkérők, mert a nyílt eljárás lefolytatása túl hosszú időt, 100-120 napot követel meg, s a magyar pénzügyi rendszer működése - például a gazdasági évek közötti átjárhatóság - gyakorlatilag sok esetben nem ad ennyi időt az eljárás lefolytatására. Ez általában nem az ajánlatkérő, hanem a rendszer hibája.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy bonyolultabb beszerzések esetén gyakran igenis indokolt a tárgyalásos eljárás, mert nyílt eljárásban az ajánlatkérő és az ajánlattevő egyáltalán nem tárgyalhat, s a közpénzekkel való gondos gazdálkodás igenis megkövetelné a tárgyalást az ajánlattevővel, mert így lehetne az ajánlatkérő igényeinek megfelelően megcsiszolni az egyes ajánlatokat. Ez gyakran pénz megtakarításához is vezethet. Kétségtelen, az anyag is tartalmazza, hogy előfordult, hogy egyes esetekben a tárgyalásos eljárás gazdaságilag hatékonyabb eredményt hozott, azonban sematikusnak és megfelelően alá nem támasztottnak tartjuk azt a megállapítást, hogy a tárgyalásos eljárás túlzott alkalmazása összességében nem felel meg a közbeszerzési piac átláthatóságával kapcsolatos célnak. E kérdéskört szükségesnek tartjuk mélyebben, árnyaltabban megvizsgálni, hogy a magyar 30 százalékos arány túlzottnak tekinthető-e például a francia 52,5 százalékához képest.

Az anyag ugyancsak hangsúlyosan foglalkozik a jogorvoslati eljárások kérdésével. Szép, számszerű adatokat tartalmaz, de nem világít rá a rendszer alapvető problémáira. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ez nem a döntőbizottság működésére, hanem a rendszer alapjaira vonatkozó kritika. A jelenlegi rendszer lényegében csupán arra jó, hogy a döntőbizottsági, illetőleg a bírói eljárás végén megállapítást nyerjen, hogy történt-e jogszabálysértés és hogy ezzel milyen büntetés jár, például bírság. Ha a szerződés az ajánlatkérő és az ajánlattevő között létrejött, a jogorvoslati fórumok az ügy érdekében már semmit nem tehetnek, a többi már csupán végjáték a Dunánál. Ezért a rendszer megítélése tekintetében nem lehet kiindulni a döntőbizottsági és bírói eljárások számszerű adataiból, mert a vesztes vállalkozók tudják, hogy a megkötött szerződést gyakorlatilag nem lehet meg nem történtté tenni. Az erkölcsi elégtétel pedig kevés, és a vállalkozók tudják, hogy az üzlet elment. Az erkölcsi elégtétel pedig csak fáradsággal és költséggel jár, és általában rossz képet rajzol a vállalkozóról, ha másokat feljelentget.

A rendszer elhibázottságát jelzi az is, hogy nincs tudomásunk olyan ügyről sem, hogy valamely vesztes vállalkozó igazának megállapítása után kártérítésre perelt volna, vagy hogy a nem ritkán több éves jogorvoslati eljárás után polgári bírósághoz fordult volna a szerződés semmisségének megállapítása érdekében. Az elmondottakra figyelemmel szükségesnek tartjuk e problémakör részletes vizsgálatát és feltárását s a jogorvoslati rendszer teljes átgondolását.

Mindezekkel a kritikai észrevételekkel együtt és tekintettel arra, hogy a közbeszerzésről szóló törvény módosítása már a birtokunkban van, a Kisgazdapárt részéről a beszámolót elfogadjuk. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu