MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Urak! Államtitkár Urak! Örülök, hogy megtisztelték az ülésünket. Csak egyet sajnálok, azt, hogy a fegyveres erők vezető tábornokai nem ülnek a megszokott páholyukban. Remélem, hogy holnap, amikor a sorsdöntő szavazásunkra sor kerül, akkor ezen az ünnepélyes aktuson ők is részesülni fognak, együtt fognak velünk lélegezni és örülni az eredménynek.

Az annyira várt és annyi sok remény elé néző múlt század végén, a XX. század irányában a XX. század iszonyatos csalódást okozott: rettenetes háborúk, vérfürdők, sok tíz-száz millió ember pusztulását okozta, diktatúrák, ilyen és olyan színű holocaustok, emberirtások, gulágok évszázada volt ez. Ebben a rettenetes évszázadban, amely nekünk, magyaroknak is a rettenet évszázada volt, reménysugárt nyújtott a század közepétől az Emberi Jogok Nyilatkozatának, manifesztumának a megjelenése, pont ötven évvel ezelőtt. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan létrejött az a védelmi szövetség, amely biztosította Európa békéjét, Európa általuk ellenőrzött békéjét, hiszen nem volt háború, nem volt fegyveres konfliktus Európában és az észak-atlanti térségben, megakadályozták atomfegyverek használatát, megakadályozták azt, hogy atomháború törjön ki. Ez óriási dolog!

Ezen túlmenően a NATO kialakított egy rendkívül érzékeny és igen hatékony gépezetet, amely egyeztetni tudta nagyon sok állam érdekeit, és messze túl a védelmi és biztonságpolitikai jelentőségén, egyúttal szép csöndesen kovácsává vált az európai egyesülésnek. Gondoljuk csak meg, hogy Verdun után, Oradour után, Versailles után egy asztalhoz tudta ültetni az egymással szembenálló európai nációkat, megteremtette a bizalom légkörét, és ennek következtében eljutottunk oda, hogy megvalósulhatott 1924-ben a Páneurópai Manifesztumban kimondott álom, Coudenhove-Kalergi gróf álma az egységes Európáról. Ebbe az egységesülő Európába, ebbe az észak-atlanti szövetségbe Magyarország meghívást kapott az elsők között, és részt vehettünk.

Ahogy 1997. december 16-án Brüsszelben hallhattam, amikor a NATO-országok külügyminiszterei aláírták a mi meghívásunkat, a csatlakozási felkérésünket, akkor az egyik külügyminiszter azt mondta, hogy igazságtétel ez most Magyarország, Lengyelország és Csehország számára: Justify for Hungary, justify for Poland, and the Czech Republic. Ez szívbe markoló volt, és kései igazságtétel, de azt hisszük, hogy tudunk ezzel élni. A NATO tehát sokkal több, mint egy védelmi szervezet, sokkal több, mint egy biztonságpolitikai szervezet. Láttuk, hogy alapot nyújt arra, hogy együtt tudjunk működni, az európai népek. Akkor, amikor a NATO-ba jutunk - ahogy ezt sokan elmondták előttem -, visszajutunk Európába, oda, ahova mindig is tartoztunk, ahonnan elszakítottak minket akaratunk ellenére.

A washingtoni szerződés szövege és bevezetése olyan szép, hogy engedjék meg, hogy felolvassam a bevezető részét, hogy elhangozzon, és a jegyzőkönyvben is rögzítsük: "Az ebben a szerződésben részt vevő felek, újból hitet téve az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljai és elvei mellett, és megerősítve abbéli óhajukat, hogy minden néppel és kormánnyal békében éljenek, elhatározva, hogy megőrzik a szabadságot, népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvén alapuló közös örökségét és civilizációját, arra törekedve, hogy az észak-atlanti térségben előmozdítsák a stabilitást és a jólétet, eltökélve, hogy egyesítik az együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseiket, megegyeztek a jelen észak-atlanti szerződésben" - abban a szerződésben, amely mellett hitet tett a magyar nép, amely mellett hitet tettünk mi valamennyien, és amelynek a beteljesítése érdekében munkálkodunk.

(16.50)

Az 5. § - amelyik az egyik legfontosabb szakasza a szerződésnek - jelenti a biztonságunk zálogát. Ezentúl ha valaki megtámadna bennünket, akkor valamennyi NATO-tagország - a többi tizennyolc - mind úgy tekintené, mintha őt támadnák meg, és segít a védelmünknek. Ez a mi biztonságunknak az egyetlen és igazi garanciája - semmi más nem tudja ezt garantálni! Ezen a biztonságos talajon sokkal racionálisabban, sokkal átgondoltabban tudjuk véderőnket is megszervezni; szükség van rá, sőt nagyon szigorú és fontos minőségi követelményeknek kell eleget tennie. Ezt a véderőt úgy kell kialakítanunk, hogy maradéktalanul eleget tegyen a feladatoknak.

Úgy gondoljuk - és ebben a katonai szakértők is egyetértenek velünk, vagy mi értünk egyet velük -, hogy a modern haditechnika, a modern kihívások elhárítására csak olyan modern hadsereg alkalmas, amely önkéntes és hivatásos alapon szerveződik. Ezt a NATO-nak köszönhetjük, hogy így oldhatjuk meg, nem kell népfelkelő hadsereget fönntartanunk, nincs szükségünk arra, hogy az ország lakosságának jelentős részét behívjuk, és ez teszi lehetővé azt, hogy fiatalok százezrei az eredeti hivatásuknak megfelelően hatékonyan dolgozzanak társadalmunk és hazánk felemelkedéséért. Szülők és hozzátartozók százezrei örülhetnek annak, ha profi hadsereg fogja hazánkat a NATO védőernyője alatt, a NATO-val közösen megvédeni.

Azt kell látnunk, hogy a NATO-ba való belépésünk és meghívásunk közös erőfeszítés eredménye, közös eredmény, közös érték, és közös a felelősségünk, hogy ezekkel az értékekkel jól sáfárkodjunk. És itt kell rátérnem arra, hogy az elmúlt évtizedben nagyon sokan segítették Magyarország NATO-felvételét, de úgy gondolom, hogy a leghatározottabb, legmarkánsabb segítséget és akaratnyilvánítást erre 1956-ban a felkelt magyar nép, a szabadságharcban részt vevő magyar nép tette. Akkor döntött egyértelműen Magyarország népe, hogy Nyugat-Európához kíván visszatérni, és akkor ennek egyetlen lehetősége volt: a semlegesség kinyilvánítása - ez hallatlanul bátor tett volt. Ha azonban ennek szellemében, az '56-os hősök és kivégzett társaink szellemében akarunk munkálkodni - hiszen éppen negyven éve folyt a legtöbb kivégzés, akkor pusztították el a megtorlás során a legtöbb hazáját védő fiatalembert, többek közt az én társaimat, akikkel együtt voltam halálra ítélve -, akkor az ő szellemükben járunk el, ha elfogadjuk ezt a törvényt. (A MIÉP képviselőcsoportja felé fordulva:) S azt kérem azoktól, akik nem tudják elfogadni - tiszteletben tartom a véleménynyilvánítás szabadságát, és természetesnek tartom azt, hogy különvéleményük van -, ne vegyenek részt a szavazásban! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ne vegyenek részt a szavazásban, nyilvánítsanak véleményt, de mi, többiek hadd nyilvánítsuk ki egyhangúlag az álláspontunkat!

És még egyet kérek: aki teheti - velem együtt -, ma vagy holnap menjen ki a 301-es parcellába, és tegyen le egy-egy szál virágot azok sírjára, akiknek annyit köszönhetünk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, az FKGP, az MDF, az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu